2012. jan. 16.
Blixen, Karen-A sors anekdotái
"Én, akinek megadatott, hogy elsajátítsam a tudást, s világosan lássak e téren, ettől az órától minden erőmmel és képességemmel azon leszek, hogy szárnyakat adjak az embereknek..."
Blixentől még csak a Téli regéket olvastam, azt is azért, mert nem sikerült beszereznem akkortájt ezt a könyvet, nevezetesen az ebben a könyvben szereplő "Babette lakomája"című történetet. Most összehasonlítva a két kötetet, azt mondom, hogy ez az öt elbeszélés jóval kiforrottabbnak, sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a fent említett Téli regék. De épp oly érdekes és izgalmas, mint amaz. Az egyik a rege címet viseli, míg a másik az anekdotát. Volt egy magyar tanárnőm, aki sok anekdotát ismert, és, ha tisztességesen viselkedett az osztály, megörvendeztetett minket egy ilyennel. Azóta szeretem az anekdotát, amely valahogy azt sugallja, hogy ő több, mint a rege, mert nagyobb valóságtartalommal bír. Szinte hihető, bármily hihetetlennek is tűnik. Akárcsak a dán írónő történetei. Néhol semmi sem választja el a valóságot a mesétől, és akadnak olyan anekdoták, amiket nehéz valóságosnak vélni. De, ez mindegy is, mert hallgatni viszont nagyon jó.
Az öt történetet nem egymás után olvastam, hanem Babette-el kezdtem, hiszen arra voltam a legkíváncsibb. Babette francia menekültként érkezik a norvég testvérpárhoz, Martinához és Philippa-hoz, hogy szakácsnőként szolgálja meg befogadását. A puritán nővérek életstílusa eltér attól, amit Babette megszokott, de alkalmazkodik hozzá hosszú éveken keresztül, míg nem egyik nap nem üti markát egy óriási pénznyeremény. Babette ekkor lakomát ad a lányok elhunyt apjának tiszteletére. Ez a lakoma egy pillanatra kizökkent mindenkit az idő egyenletesen haladó sémájából.
Igazi lélektani történet, nem várt fordulattal, melyet maga az emberi lélek zegzugossága igazol. Nagyon tetszett.
Aztán A halhatatlan történetet olvastam, amely szintén tökéletes kis remekmű, egy morcos, fukar úrról, aki elhatározza, hogy valóra vált egy régi, szájról szájra járó legendát. Ezt olvasva talán elhiszi az ember, hogy a gazdagoknak minden sikerülhet. Amikor befejeztem a történetet, úgy éreztem, hogy ez jobb, mint Babette története. De ugyanígy jártam a harmadik nagyobb lélegzetvételű elbeszéléssel, a Viharokkal is, olvasás után, még az előzőnél is jobbnak éreztem. De a két rövidebb darab, A búvár és A gyűrű is belém égette magát.
Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szépet akar olvasni, olykor szomorúan szépet.
Sajnálom, hogy a Polár Könyvek ennyire méltánytalanul nem ismertek, mert szerintem kitűnő munkával van dolgunk.

Hozott pontszám: 5
Kedvenc történet: Viharok (mert azt olvastam legutoljára :)
Polar Könyvek Kiadó, 2008
Eredeti cím: Skaebne-Anekdoter
Fordította: Kertész Judit
Ár: 2600.- Ft
Hozzászólás
Még nincsenek kommentek.Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

