2011. júl. 13.

Szulyovszky Sarolta- A hálás virág

"Nagyapó kertje a tavasz csodája,

nagyanyó naponként mosolyogva járja.

Meleg nyári reggel talál egy virágot, olyat, mit eddig még senkinél nem látott.

Előáll az ősz is, jönnek nagy viharok, a vendég virág a gaz közül kiragyog.

Ráront a tél, a fagy karmolássza,

a nagymami mosolya tartja a világba'.

Aztán egy ködös nap, ketten szállnak égbe, és új virágot kap a Föld cserébe."

Luca Morandini

 

Ez a kis vers akár mottója is lehetne, de ez alkalommal inkább gerince Szulyovszky Sarolta kedves kis könyvének. Elöljáróban hadd mondjam el, hogy a kiadvány 2008-ban Olaszországban a nemzetközi meseíró és illusztráló pályázatán a 6-9 éveseknek szóló könyvek kategóriájában vitte el a pálmát.

Nagyon hasonló érzések ébredtek bennem, mint a nem rég olvasott Mamuskánál. A sok hasonlóságot erősítette, hogy mindkét könyv szerzője egyben illusztrátora is munkájának, és mind Dezső Andrea, mind Szulyovszky Sarolta külhonba szakadt magyar tehetség. Ha ez nem volna elég, A hálás virág is emléket állít a már eltávozott nagyszülőknek. A nagymama emlékének felidézésével történő csendes és szelíd búcsúk keretét adhatják kisgyermekek halálélményeinek feldolgozásához.

A legszembetűnőbb különbség a két kiadvány között, hogy A  hálás virág egy színes, egy nagyon színes, tekintetet vonzó kiadvány. Persze ezt mondtam  a Mamuskára is, mert annak éppen meghökkentő fekete-fehérségére figyel fel az ember.

Elszakadva az összehasonlítástól, Szulyovszky Sarolta könyve több rétegben próbálja megfogni hallgatóságát. Van a történetnek egy másik síkja is, egy másságot elfogadni igyekvő, a másságban rejlő szépség felfedezésére törekvő valóság. Géza nagypapa és Kató nagymama hatalmas virágoskertjében egy nap művirág üti fel a fejét. Ez a virág másként szép. Nem kell ápolni, nem kell gondozni és mégis virít. Nem hat rá az időjárás viszontagsága, úgy tűnik mindent kibír. A nagymama és a virág között olyan erős kötelék alakul ki, olyan sűrű szeretet, ami a két sorsot összefonja, így a mama eltűnésével a hálás kis virág is megszűnik létezni. Vigaszul hátrahagyja mind a virág, mind a nagymama a jövő reménységét, a kis magot.

Szulyovszky Sarolta képei olyan csodásan intenzívek, és annyira erősen kapcsolódnak a szöveghez, hogy a kettő tökéletes egységet alkot. A rajzok erőteljesen kifejezőek, a kissé túldimenzionált mozdulatok egyértelműen közvetítik a képek mondanivalóját. Nagyapó ölelésében például, benne van az egész világ. Vagy a nagymama tekintetével mi is látunk.

A hálás virág a Csimota Kiadó a másságra odafigyelő és elfogadó sorozatának egyik tagja, a már korábban általam is bemutatott Lenka kistestvére. Ugyanolyan ízléses és igényes kiadvány, mind a Szegedi Katalin által írt és illusztrált könyv. Hálásak lehetünk mi is, hogy ilyen kiadványokat adhatunk gyermekeink kezébe, főképp, ha olyan nehéz kérdéssel kell gyermekeinknek megbirkózni, mint a halál, és a szeretett személy elvesztése. Az élet örök körforgásában megbújó ritmus nyugalmának révén ad vigasztalást ez a történet.

 

Hozott pontszám: 5

 

Csimota Kiadó, Budapest, 2010

Ár: 1990,- Ft

A kiadványért köszönet a Csimota Kiadónak!

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólás

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.