Annamarie irkál

Utazzunk Kafkával, hogy megértsük őt

A japán kortársirodalom díjnyertes könyvéről van szó, ami a mágikus realizmus címkéjét viseli magán. Személy szerint utána kellett néznem  milyen az, ami mágikusan realista? Én a szürreális jelzőt fogom használni. (mágikus realizmus)

A történet két párhuzamosan futó cselekményt mutat be, amelyek csak súrlódva érintik egymást, de szépséges összecsengésekben gazdagok.  Az egyik fejezetben Nakatát ismerhetjük meg, az öregedő, kedves embert, aki gyerekkori balesete miatt nem tud írni-olvasni, s tudja magáról, hogy csekély értelmű, bár a macskákkal elég jól szót ért.  Elkóborolt cicák megkereséséből és önkormányzati segélyből él. Egy előre nem látott, sodró erejű cselekedet miatt elhagyja Tokiót és autóstoppal útra kél.  Az utazása kaland, amiben egy egyszerű sofőr is társa lesz, Hosima. 

A másik cselekmény főszereplője, a címadó Kafka, Tamura Kafka, a tizenöt éves fiú, aki elszökik otthonról, hogy megkeresse anyját és nővérét. Apja oidipuszi átokkal sújtotta, ami elől a fiú azt reméli, megszabadulhat.

A két ember történet izgalmasan halad egy irányba, ami látszólag a reális megoldás irány, de sokkal inkább az életben való boldogulás egyfajta lehetősége.

Murakami könyve jól meg van tűzdelve a megmagyarázhatatlan szürreális elemekkel. A beszélő macskák már-már természetesnek tűnnek a valamit kinyitó bejárati kőhöz képest. Noha én nem szeretem ezeket az írói eszközöket, szinte utálom őket, mégis ebben a könyvben értettem a jelentőségét, még inkább a jelentését, és így már be tudtam helyettesíteni   a kívánt helyre.  Voltak olyan események, amiknél zsigerből értettem, merre szeretné terelni a gondolatomat a szerző, akadt, amin gondolkodnom kellett, és maradt egy-egy mozzanat, ami sajnos még várat magára.

Erre mondom én, hogy jó könyv. 

A másik gyönyörűség, amit nem hagyhatok ki, akárcsak Murakami, az a zene. Mindkét szálon felcsendül több zene is, a mellék- vagy társszereplők is  felkarolnak egy-egy zeneművet, ami muzikális aláfestést ad a történetnek  és az ember nem racionális cselekedeteinek mozgatórugóját jelenítik meg, a szépséghez való ragaszkodásunkat. Baricconál tapasztaltam hasonlókat. Nem is csodálkoztam, amikor a japán író életrajzát olvasva a zenei múltra is ráleltem.  Különösen Schubert D-dúr (tökéletlen) szonátájára, ás Beethoven Nagyherceg triójára van utalás. De, ahogy Hosino mondta: "Ha egy héttel ezelőtt ilyen zenét hall, egy kukkot sem értett volna belőle...", úgy én is ezt érzem, meg kell nekünk is az utazást Kafkával, hogy sok mindent megértsünk.

Nem állom meg, hogy ne tegyek egy rövidke említést a könyvben megjelenő szexualitásról, ugyanis számomra a teljes természetesség szépségével vonul végig a lapokon a  testi szerelem.

Nincs benne katolikus prüdéria, de a mai kor jellegzetes szélsőséges kilengéseivel sem kell számolnunk. Bár nem állítom, hogy számomra egy tizenöt éves fiú nemi élete, pontosabban szexuális viszonya nem torpant meg elsőre, de ez a fiú nem egy tipikus tizenéves.  

Ha a tipikus és nem tipikusnál tartok, hadd tereljem a szót Murakami karaktereire. Nem tagadon, nagyon tetszettek az alaposan kidolgozott alakok, már-már nehéz kedvencet választanom. Ha mégis kellene, akkor Hosinót emelném ki, aki bár nem a legizgalmasabb személyiség, de ha megnézzük mekkora utat járt be,  és ezúttal nem térben, hanem bensőben, akkor talán érthető.

Kafka mesterien kialakított alakja ötvözi a fiúban levő tudatosságot ás azt a rugalmasságot, ami a semmibe űzi a kamaszt. ( Ez talán a tökéletes jellem receptje???)

Befejezném én is, de nem tudom, mert ebben a hétszáz oldalban volt még annyi említésre méltó, ami mellett nem lehet csak úgy elbattyogni. 

Murakami szót emel az ésszerű női egyenjogúság mellett az egyik jelenetben, mint ahogy tiszteleg a nyugati kultúra előtt is. A franciák húzzák ki magukat Truffaut miatt, az oroszok pedig Csehovra legyenek büszkék (jó, csak kicsit nyugat), és a mi Liszt Ferencünk is meg van említve. 

Szeretem, ha egy könyv története jól  be van betonozva az adott országra jellemző apró-cseprő, amúgy mellékesnek tűnő mozzanatok közé. Ez Japán esetében a tipikus ételek, mint szusik, torok, tekkek, currys rákok, rizs, tészta, tea, valamint az olyan egyszerű dolgok, mint a Mazda, Panasonic...stb.

Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egy könyv erejéig ismerkedjen meg ezzel a különleges hangulatot teremtő íróval.

Hozott pontszám: 4/5

Kedvenc alakom: Hosima úr

Részletek a könyvből:

"...Ahol felbukkan egy puska, annak el kell sülnie.(Csehov) A kő, amit felvettél, az a bizonyos csehovi fegyver. Annak el kell sülnie. Ebben az értelemben rejlik a kő jelentősége. Különleges darab. De nincsen benne semmi szent vagy misztikus....Igen, igen.Értem. Az egész csupán dramaturgiai értelemben vett szükségszerű anyagmozgatás...

..."A felelősség az álmoknál kezdődik. Ez bizony így van. Megfordítva:ahol nincs képzelőerő, ott nem jön létre felelősségérzet..."

"...Üres emberek: Olyanok, akik nem látnak a felszín alá, észre sem veszik, hogy az a lyuk, ahonnan hiányzik a képzeletük, érzéketlen szalmatörekkel van betömve..."

  Bejegyzések más Book Club tagoktól:

  Nima   

Szeee 

Athala