Annamarie irkál

"Én, akinek megadatott, hogy elsajátítsam a tudást, s világosan lássak e téren, ettől az órától minden erőmmel és képességemmel azon leszek, hogy szárnyakat adjak az embereknek..."

Blixentől még csak a Téli regéket olvastam, azt is azért, mert nem sikerült beszereznem akkortájt  ezt a könyvet, nevezetesen az ebben a könyvben szereplő "Babette lakomája"című történetet. Most összehasonlítva a két kötetet, azt mondom, hogy ez az öt elbeszélés jóval kiforrottabbnak, sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a fent említett Téli regék. De épp oly érdekes és izgalmas, mint amaz. Az egyik a rege címet viseli, míg a másik az anekdotát. Volt egy magyar tanárnőm, aki sok anekdotát ismert, és, ha tisztességesen viselkedett az osztály, megörvendeztetett minket egy ilyennel. Azóta szeretem az anekdotát, amely valahogy azt sugallja, hogy ő több, mint a rege, mert nagyobb valóságtartalommal bír. Szinte hihető, bármily hihetetlennek is tűnik. Akárcsak a dán írónő történetei. Néhol semmi sem választja el a valóságot a mesétől, és akadnak olyan anekdoták, amiket nehéz valóságosnak vélni. De, ez  mindegy is, mert hallgatni viszont nagyon jó.

Az öt történetet nem egymás után olvastam, hanem Babette-el kezdtem, hiszen arra voltam a legkíváncsibb. Babette francia menekültként érkezik a norvég testvérpárhoz, Martinához és Philippa-hoz, hogy szakácsnőként szolgálja meg befogadását. A puritán nővérek életstílusa eltér attól, amit Babette megszokott, de alkalmazkodik hozzá hosszú éveken keresztül, míg nem egyik nap nem üti markát egy óriási pénznyeremény. Babette ekkor lakomát ad a lányok elhunyt apjának tiszteletére. Ez a lakoma egy pillanatra kizökkent mindenkit az idő egyenletesen haladó sémájából.

Igazi lélektani történet, nem várt fordulattal, melyet maga az emberi lélek zegzugossága igazol. Nagyon tetszett.

Aztán A halhatatlan történetet olvastam, amely szintén tökéletes kis remekmű, egy morcos, fukar úrról, aki elhatározza, hogy valóra vált egy régi, szájról szájra járó legendát. Ezt olvasva talán elhiszi az ember, hogy a gazdagoknak minden sikerülhet. Amikor befejeztem a történetet, úgy éreztem, hogy ez jobb, mint Babette története. De ugyanígy jártam a harmadik nagyobb lélegzetvételű elbeszéléssel, a Viharokkal is, olvasás után, még az előzőnél is jobbnak éreztem. De a két rövidebb darab, A búvár és A gyűrű is belém égette magát.

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szépet akar olvasni, olykor szomorúan szépet.

Sajnálom, hogy a Polár Könyvek ennyire méltánytalanul nem ismertek, mert szerintem kitűnő munkával van dolgunk.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc történet: Viharok (mert azt olvastam legutoljára :)

Polar Könyvek Kiadó, 2008

Eredeti cím: Skaebne-Anekdoter

Fordította: Kertész Judit

Ár: 2600.- Ft

"Az a fajta szépség, melyet nézel, és mintha egy apró kavics pottyanna a szív legmélyebb pontjára. Pedig az odavezető tekervényes csatorna cikkcakkban fut és olyan mélységes, hogy oda aztán semmi sem jut el egykönnyen."

Van, hogy tekintetünk odatapad egy szépséges fülre, s ez a véletlen pillanat évekre lehorgonyozza életünket, sőt egész további létünkre hatással van. Egy ilyen apró kis jelenség indítja útjára Murakami névtelen főszereplőjének kalandját. A szépséges fül tulajdonosával, a Kikivel való találkozás évek múltán is visszatérő álmává válik főhősünknek. Szabaddá teszi magát, és a lány nyomába szegődik, de régi találkozásaik színterén, a Delfin Szálló helyén egy új, ultra modern hotel áll. Bár az új szálloda  a régi nevét viseli, mégis látszólag semmi követhető szálat nem ad Kiki megtalálásához. Hősünk ennek ellenére megszáll a Delfinben, aztán lassacskán csepegnek apró kis jelek, nyomok, amik reményt adhatnak. De, hogy ne legyen minden szép és meseszerű, váratlanul megölnek egy lányt, May-t, akivel hősünk egy luxus call-girl szolgálaton keresztül ismerkedik meg. Ki ölhette meg a lányt, mi köze van mindehhez Kikinek, és hol lehet Kiki?

Hősünk érdekes emberekkel találkozik útja során, mondhatni, senkit sem fúj a szél véletlenül arra, ahol  ő jár. Megismerkedik egy különleges érzékenységű kamaszlánnyal, Hófehérrel, annak fotóművész anyjával, Harmattal, s Harmat szeretőjével, a félkarú költővel. Nem szabad kihagyni a Delfin Szálló recepciós kisasszonyát, a végtelenül letisztult Jumijosi kisasszonyt. Az ő szerepe, az én olvasatomban talán az egyik legfontosabb, hiszen ez a hölgy képviseli azt az egyszerű és tiszta, mégis rendkívül reális valóságot, magát a fényt, ahová főhősünk mindvégig kimondatlanul is vágyik. A történet elején összecsapnak a hullámok a főszereplő feje felett, ezért is enged a hosszú idő óta, őt szólongató hangnak, egy síró hangnak, s vág neki a kalandnak, látszólag Kiki felé. Valójában, önmagát gyógyítja, vissza akar térni arra a pontra, ahol még boldog volt. De más úton kell meglelni az összhangot magával és a világgal. Ebben segít a szálló titokzatos folyosóján felbukkanó Birkaember. Ez az "ember" lesz az, aki megadja neki a választ, a világhoz való helyes viszonyulás mankóit:

"– Értem én. De mégis mit kellene tennem?
– Táncolj! – mondta a Birkaember. – Te csak táncolj, ahogy fügyülnek, míg szól a muzsika! Nem tudom érted-e, kit beszélek. Táncolj, táncolj szakadatlan, abba ne hagyd! Ne gondolj azzal, hogy miért! Ne törd a fejed azon, hogy mit jelenthet, mert eleve nem jelent semmit. De ha rágondolsz, megállsz, ha pedig megállsz, ha pedig nem rakod a lábad szabályosan, én sem tudok mit tenni érted. Minden kapsolatod megszűnik. Örökre elveszted őket. Akkor már sehol nem lesz számodra hely, csak itt élhetsz. Lassanként bekebelez majd téged az itteni világ. Szóval a lábad meg nem állhat. Akármilyen ostobának tűnik is, ne törődj vele! Te csak járd a táncot, abba ne hagyd! És ami beléd feszült, lassanként fellazul majd. Van még, amiről nem késtél le. Megtesszük, amit lehet. Teljes erőből. Nincs semmi félnivalónk. Te most kifáradtál és meg vagy rémülva, ez mindenkivel megesik néha. Olyan érzés szállt meg, hogy mindet, de mindet elrontottál. Ettől megtorpan az ember, a lába nem mozdul.
Megint felnéztem a falon ugráló árnyékra, azt figyeltem egy ideig.
-De tehetsz mást: táncolnod kell! – folyatta Birkaember. – Méghozzá szünet nélkül és olyan derekasan, hogy mindenki elámuljon, aki látja. Talán akkor tudok segíteni. Táncolni kell, amíg a zene szól.
Azért hát táncolj csak, táncolj, míg szól a muzsika!"

Milyen könnyű itt elveszni, elmagányosodni, elveszteni a fonalat

Úgy, de úgy vágyódtam már egy ideje Murakami hangjára. Aki olvasott már valamit tőle, az tudja miről van szó. A szinte minden lapon feltűnő zenei utalások, a kultikus és kevésbé kultikus ételek, a macskák jelentősége, az át meg átszövő mágikus elemek, miközben egy nagyon is valóságos helyszín, Tokió és környéke ad hátteret az eseményeknek. Bár ebben a történetben is van egy nagyobb elutazás, egy kiszakadás a megszokottból. Ez már más regényeiben is kulcsszerepet töltött be, mint a gyógyulás eszköze, akárcsak ebben a történetben.

Nem szeretném rangsorolni Murakami könyveit, csak annyit mondhatok, hogy ezt most nagyon jó volt olvasni, jól esett.

Hozott pontszám: 5 (jól kezdődik ez az év )

Geopen Kiadó 2010

Eredeti cím: Dansu, dansu, dansu

Fordította: Erdős György

Ár: 3900,- Ft

A könyvet nyertem egy Geopenes játékon, köszönöm a Geopennek!

Éppen egy éve, karácsonyra kaptam ezt a könyvet. Emlékszem, hogy vágytam rá, és kicsit pironkodva írom, hogy egy esztendőnek kellett eltelnie, hogy megszülessen ez a bejegyzés. De megérte érlelni, és majd egy hónapon keresztül olvasni. Sőt, tanácsként mondom, aki meg bírja állni, akár egy éven át ízlelgesse a novellákat.

Mint mindig, Oates most is nagyon érdekes szereplőket válogatott össze, olykor meglepő szituációkba helyezve, bár ezek  alapvetően az élet adta helyzetek, de mégis valami különleges elegyet alkotnak valóság és képzelet keverékéből. Az embernek az az érzése, hogy ez akár velem is megtörténhetne, de "á, úgysem fog".

A három részre tagolt novellák nem kapcsolódnak egymáshoz, és igazából a csoportokon belül sem fedeztem fel rokonságot. Talán a harmadik fejezet novellái tűntek a legkiforrottabbaknak, mégis ki kell emelnem olyan gyöngyszemeket is, amik az előző fejezetekbe tartoztak. Ilyen a Meztelenül című írás, vagy a Kés. Ezek a novellák kiemelnek a nők életéből olyan mozaikdarabkákat, mint például a megaláztatás, a félelem, amelyeket kicsit körüljárva szinte megfoghatóvá teszik ezeket. Ahogy említettem, azt az érzést szítják fel az emberben, hogy ez velem is megtörténhet, én is így érzek és hasonlók. Ezért tud egzotikus és tipikus lenni egyszerre.

Oatestól megszoktuk, hogy írásaiban van valami erotikus, valami fanyar, fűszeres. Ezekre a novellákra is bátran elmondhatjuk ezeket, holott testi szerelemről, erotikus vonzalomról szó sincs. A címben szereplő Hőség ilyen téren nem jelenik meg, sokkal inkább érzek egy bizonyos töménységet. Mint egy erős parfüm illata, ami kellemes, izgató illattal kecsegtet, de túl erős. Ezért is jó, ha elhúzzuk az olvasást több hónapra.

Amit viszont egyértelműen megteremt Oates, az egy különleges teljes világ, amit egy jó novella tud elénk varázsolni akár 6-8 oldal alatt. Biztosan számíthat arra az ember, hogy nem szabadul a történet szülte miliőtől, ha befejez egy novellát. A jó novella számomra pontosan ezt jelenti. Ezek az írások ilyenek.

Hozott pontszám : 5

Kedvenc: Meztelenül, Kés, Családi történet

Trivium Kiadó, 2004

Eredeti cím: Heat and other stories

Fordította: Frigyik László

Ár:2490,- Ft

"Én nem értem. Miért kell ennek így lennie, miért kell mindig így történnie? Miért bolondok aranya a szerelem, ami másnapra elsárgult levéllé, sárrá vagy kásává változik? Hiszen az emberiség szerelem iránti vágyából szökkent szárba kultúránk azon része, mely nem közvetlenül az éhségünk csillapítását vagy az ellenségtől való védelmet célozza meg. Szépérzékünknek nincs más forrása. Minden művészetet, minden költészetet, minden zenét ez táplál. A leghitványabb modern történelmi festményt éppúgy, mint Raffaello Madonnáit és Steinlein kis párizsi munkásasszonyait, A halál angyalát éppúgy, mint az Énekek énekét és a Dalok könyvét Heinétől, a korálokat és a bécsi keringőt, igen, minden gipszstukkót a nyárspolgári házon, ahol lakom, minden tapétamintát, a porcelánváza alakjait amott, és a mintát a sálamon, mindent, amit díszíteni, szépíteni próbál, akár sikerrel, akár nem, minden ebből származik, még ha nagy kerülőkkel is. És ez nem az én éjszakai képzelgésem, hanem százszorosan bebizonyított tény. Azonban e forrás neve nem szerelem, hanem inkább álmodozás a szerelemről..."

Doktor Glas harminchárom éves, fiatal orvos, Stockholmban, valamikor az 1890-es évek végén. Igazából engem végig izgatott, hogy mikor játszódik az olyan erkölcsi kérdéseket boncolgató naplókönyv, mint a terhesség megszakítás, szexualitás, házasság, eutanázia, gyilkosság. Utalás van a Dreyfus-ügyre, ezért datáltam a századfordulóra.

Doktor Glas látszólag részese egy tizenkilencedik századbeli drámának, bár számomra komédiaként  indul a történet. Egy júniusi, tikkasztó meleg nyári napon, amikor minden mozdulatlanul áll, feltűnik a színen Gregorius lelkész, (magam előtt látom a színpadon), akinek rútsága Moliert is megihletné. Glas kitérne a pap elől, de már késő, muszáj meghallgatnia a férfi baját. Miközben az panaszkodik, párhuzamosan olvashatjuk, hogy az orvos mire gondol. (Na nem a nagy együttérzésre!) Az olvasó tényleg azt hiszi, hogy ez valami komédia. De a komédia vonásai lassan lepattognak, amikor sorra vonultatja fel a szerző a kor különböző társadalmi és problémájú embereit. A pap mellett az orvos volt minden dolgok tudója. Így jut Glas tudomására többek közt, ki akar a férjétől megszabadulni, ki az, aki nem kívánt gyereket hord a szíve alatt.

Az orvos bár csak külső szemlélője a dolgoknak, mégis lelkileg állandóan tépelődik, mi lenne a helyes, mi lenne a jó. Hatalom van a kezében, ezt ő is érzi, módjában van bizonyos dolgokat elsimítani.  Mégis, a jellemrajzában nagyon erős vonás a cinizmus. Nem mindennapi keverék ez. Mindemellett Glasra jellemző egy nagy fokú érzékenység is. A fenti idézet éppen az ő révedezése a szerelemről. De hasonló figyelemmel fordul a zene, a Hold, az idő vagy a halál felé is. Úgy érzem, hogy Glas legnagyobb baja a  magány volt. Gondolatai már-már az elme elborulását is megkérdőjelezik bennem, amit a céltalansága is erősít. Valami célocska azért pislákol előtte, de az sem túl erős, még ha egy végzetes tettel is akarja az olvasót erről meggyőzni.

A rövid, alig négy hónap eseményeit rögzítő történet legnagyobb erénye, hogy olvasása közben valahogy kihegyezi az ember érzékeit. Te is átveszed Glas tűnődéseit, te is átérzed a kapcsolatok ritkás szövedékét, te is hatalmat érzel a kezedben, hogy változtass valamit a környezetedben. De az elgondolkodás nem állhat meg itt, tovább kell látnod az orrodnál, tudod-e vállalni majd cselekedeteid következményeit?

A könyv fülszövege  Susan Sontag lelkes szavait idézi, amit én sem tudtam kiverni a fejemből: "Képzeljenek el egy klasszikus tizenkilencedik századi drámát, a főszerepben egy idősebb, basáskodó férfi, annak gyámoltalan lánya vagy ifjú felesége – adják hozzá Strindberg és Bergman érzékenységét – és akkor fogalmat alkothatnak arról az erőről és őszinteségről, amely az észak-európai irodalom e perzselő mester-művéből árad."

Igen, ez a bergmani érzékenység nagyon jellemző a könyvre. Sajnos már nem láthatjuk, mit hozott volna ki ebből a svéd filmrendező, de könnyen magunk elé képzelhetjük boldogtalan doktorunkat, amint Skeppsholm nedves utcán egyedül bóklászik.

Hozott pontszám: 5

Polar Könyvek Kiadó, 2008

Eredeti cím: Doktor Glas

Fordította: Papolczy Péter

Ár: 1900,- Ft (Könyvtári)

"Nagy munka a világmindenséget megalkotni, ezért bárki azt hihette volna, hogy az embert életre csalni a két öregnek nem lesz több egy fittyentésnél. Most mégis gondterhelten hajoltak az emberke fölé, s mindketten látták, hogy baj van vele.

-A törzse jó -állapította meg Hold anyó.

-Hát -vonta meg a vállát szerénykedve Ég Atyácska.

-Igyekeztem. S a keze?

-Ez az öt pici ujj igazán ügyes találmány -ismerte el Hold Anyó....Helyes, helyes -bólogatott Hold Anyó, aztán az emberke lábát kezdte vizslatni. -A járással, futással nem lesz gondja. Megkergetheti a rét pillangóit, elfuthat a vadállatok elől, és vásárolhat magának szobabiciklit....."

Böszörményi Gyula csodálatos meséje a teremtéstörténetébe ágyazva regéli el nekünk az emberek sokszínűségének okát. Ezt most lehet szó szerint is érteni, de úgy is, mint sokféleségünk magyarázatát. Ég Atyácska és Hold Anyó keze gyúrta a Földet, a Napot, a tengereket, és együtt homokozták össze mindazt,  mit a világ rejt.

A szerző nem kendőzi el előlünk és a gyerekek elől, hogy bizony a világ tele van feszültséggel. A másságából, annak el nem fogadásából mindig probléma lesz. Ugyanakkor rávilágít arra is, hogy Ég Atyácska és Hold Anyó milyen nagy örömet és szépséget talált művében, szinte rákérdezve, "Te miért nem ilyennek látod?" A humor mellett a vájt fülűek olyan érdekes szavakra is felfigyelhetnek, mint a "bajmolódni, töpszli, kisuvickolni, pemzli" és hasonló érdekes hangzású kifejezések. Ezek extra mosolyt csaltak az arcomra.

Ez az aranyos mese a Csimota Kiadó tolerancia sorozatának igen értékes tagja. A kedves hangvételen túl a könyv külön értéke Agócs Írisz vicces, ugyanakkor érzékeny rajzai.

Én azt mondanám, hogy ezt a könyvet minden gyereknek 4-5 éves kortól fel kellene olvasni, sőt olvasgatni nekik, mert igazán alkalmas arra, hogy jó mélyen elhelyezze bennük a tolerancia csíráját.

Ugye, milyen bájos?

Hozott pontszám: 5

A könyvet köszönöm a Csimota Kiadónak!

Csimota Kiadó, 2009

Ár: 2200,- Ft

"Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni…"

Feldmár András (1940-) Kanadába élő magyar pszichológus és pszichoterapeuta. Saját elhatározásából, tizenhat évesen hagyja el az országot, Kanadába megy és matematikát tanul, később a pszichológia felé fordul a figyelme. Tevékenysége sok tekintetben szemben áll a hagyományos pszichológiával, főképp  a beskatulyázást ítéli el, ezt tapasztalhatjuk a könyvben is, de ahogy olvasom a gyógyszeres kezelést is elutasítja, viszont az LSD használatát szakértői felügyelettel nem ellenzi. Tehát más, mint a többiek. Persze ezt honnan is tudhatnánk, hiszen én például nem vagyok tisztában, hogy milyen terápiák folynak a világban és kis hazánkban. Az Egyesült Államokból beáramló filmekből azonban tudhatjuk, hogy ott teljesen elterjedt dolog pszichológushoz járni.

Mielőtt rátérnék a könyvre, már itt meg kell állnom, mert előre kell bocsátanom egy-két dolgot a pszichoterápiával kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy ellenzem, vagy hülyeségnek tartom, de nagyon sok előítéletem van ezzel kapcsolatban, és ezeket az érzéseket  a könyv is megerősítette. Először is úgy gondolom, hogy van úgy, hogy az ember "elromlik", úgy belülről. Azt is el tudom fogadni, hogy van,  hogy nem tudja megoldani ezt a problémát egyedül. Elfogadom, hogy külső segítséget kér. De az már túl megy az én erkölcsi tűrőképességemen, hogy éveken, évtizedeken keresztül pszichológushoz járjon az illető. Ahogy Feldmár is írja, van aki hetente kétszer-háromszor jár hozzá kilenc éve. Azért dolgozik,  hogy ki tudja fizetni a terápiáját. Nem tudom, hogy ez mennyiben gyógyítás? Persze én mindezt egészséges (?) szemszögből nézem, nulla tapasztalattal, de mégis kinyílik a bicska a zsebemben, ha olyat hallok, hogy egy terapeuta végzi el azt a feladatot, amit egy társnak, egy barátnak, a családnak kellene elvégezni. Főképp, ha nem is történik azon a terápián más, mint hogy a pszichológus meghallgatja az illetőt.

Ilyen hátszéllel kezdtem olvasni ezeket a történeteket, melyeket a szerző egy előadás keretén belül osztott meg a hallgatósággal. Így stílusát tekintve leginkább egy beszélgetés rögzítéséhez tudom hasonlítani. Érdekesek a "mesék", hiszen minden ember érdekes, mindenkinek megvan a maga kis baja, öröme, keresztje. Hét történeten keresztül próbálja a szerző bemutatni milyen típusú problémákkal találkozik nap, mint nap, ezeket hogyan kezeli, és eközben a módszerébe is betekintést nyerhetünk.Ezzel aztán lehet egyet érteni avagy nem.

Alapvetően tiszteletet parancsol Feldmár tudása és tapasztalata, nem is őt akarom szapulni, sőt sok dolog tetszett is a mondanivalójában. Például azzal nagyon is egyet értek, hogy " a másik végtelenül másik. Tehát nemcsak úgy, hogy nem olyan, mint én vagyok, hanem azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat? Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok."

Ezért is érzem folyton azt, hogy senki nem érthet meg.

Nagyon tisztelem a szerző az őszinteségéért, ami védjegye is a könyvek. Így összességében azt mondhatom, hogy mindenkire másképp hat ez a könyv, akárcsak egy terápia, így érdemes belefogni a könyv elolvasásába.

Feldmár András

Hozott pontszám: 4

Legelgondolkodtatóbb történet: Hihetetlen történet egy különös kisfiúról és egy szolid nőről (119 oldal)

Jaffa Kiadó, Budapest 2007

Ár: 2490,- Ft (Karácsonyra kaptam ajándékba, KÖSZÖNÖM)

Manapság már a diákok is eléggé tisztában vannak a jogaikkal, sőt talán túlságosan is hangsúlyozzák, a kötelességeikkel ellentétben. De talán azzal mégsem vagyunk tisztában, hogy a fogyatékkal élő embereknek milyen jogaik vannak.

Ez a kiadvány, mely a fogyatékkal élők ENSZ egyezményének tartalmát szeretné bemutatni a gyerekeknek, nem egyszerű feladatra vállalkozik. Először az olyan alapvető kifejezéseket magyarázza meg, mint például a jog, egyezmény. Aztán elmélyül olyan, számunkra talán triviálisnak tűnő dolgokban, hogy a fogyatékkal élőknek is joga van iskolába járni, vagy részt venni a mindennapi élet dolgaiban.

A másság elfogadása szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap korunkban. Ennek a tanulási folyamatnak az alapja a gyerekek tanításával kezdődhet. Sajnos még fóruma sincs ennek a tanulási ciklusnak. Talán az osztályfőnöki órák adhatnak keretet ilyen bemutatásokra, illetve a családoknak kellene erről többet beszélni. Ha a környezetünkben él fogyatékkal élő személy, akkor biztos könnyebb egy ilyen beszélgetésre alkalmat keríteni, egyébként pedig  ez a könyv jó kezdete lehet a témának.

A kiadványt a már jól ismert grafikus, Kárpáti Tibor illusztrálta. (Csókolom, Pókmajom!)

Nekem az ilyen típusú rajzok nem tetszenek, de ez esetben nem is én vagyok a célközönség. A zöld kisemberke minden esetre alkalmas arra, hogy mint egy foglalata legyen a másság ábrázolásának, így a fogyatékosságnak is. A gyerekeim viszont viccesnek és kedvesnek találták a rajzokat.

Amint azt már említettem a kiadvány alapja lehet egy beszélgetésnek, de úgy gondolom, hogy önmagában nem éri el célját. Tehát ne ajándék könyvnek válasszuk, mert általánosságban egy gyerek egyedül -úgy gondolom- nem tudja értelmezni, illetve nem tartja túl izgalmasnak, még ha az illusztrációk közelebb is viszik a megértéshez. Viszont kifejezetten ajánlom pedagógusoknak, szülőknek beszélgetős könyvnek. A Jogod van kiadvány egyedülálló a maga nemében, és csak remélni tudom, hogy a jövőben mások is próbálkoznak hasonló könyvekkel.

Hozott pontszám: 3/4

A könyvet köszönöm a Csimota Kiadónak

Csimota Kiadó,

Ár: A könyvet a Kiadó honlapjáról lehet megrendelni

"Ha idegen földön járunk,

zászlód éltet minden lelket,

hőstetteid felidézem,

ó, mennyire szeretlek!

Vérvörös vagy, kicsi zászló,

másik színed aranysárga,

vérnek és aranynak színét

hordod a lelkedbe zárva."

A kalóznők, Francisco Alonso

Egy első szerelem története ez, amely magán viseli az első szerelem minden jellegzetes tünetét. A szívedbe ég, nem enged, őrültségekre késztet, és főképp sérülékeny. Montserra doktornő egy sorozatos véletlennek(?) köszönhetően megtudja, hogy rég halottnak hitt első szerelme, Santiago San Roman még életben van, és a messzi Algériában kezdett új életet. Szakításuknak, mely egy félreértésből született, San Roman légióba való jelentkezése vetett véget. Hiába menekül a fiú a nehézségek elől, a Szaharában új kihívások várnak rá. Többek közt a változó politikai viszonyok miatt már nem tud szabadulni a sivatag fogságából. Új életet kezd egy másik szerelemmel, egy másik  családdal gazdagodik, de az ő szívében is újra és újra felsajog Monserra emléke. A doktornő, aki már túl van saját élete egyéni tragédiáin, vesz egy nagy levegőt, és nekivág a nagy utazásnak, hogy megtalálja Santiagó San Roman spanyol légióst. A naiv európai nőnek majdnem az életével kell fizetnie tudatlanságáért.

A könyv jellegzetessége az időbeli ugrálás, aminek köszönhetően ez az elsőre talán kicsit laposnak tűnő történet igazi izgalmas, érdekes regény lesz. Én sem szeretem a követhetetlen időutazásokat, de szerencsére ez alkalommal erről szó sincs. Csak az bosszantott, hogy mindig a legizgalmasabb résznél váltott a szerző időt. Ettől kicsit szappanoperás lett nekem, de hát nem lehet minden tökéletes. Ha már a bosszantó dolgokról beszélünk, akkor meg kell említenem, hogy egyáltalán nem értettem, hogy egy negyven körüli doktornő, hogy lehet ennyire tudatlan a huszadik század végén? Nagy luxus nem ismerni az országot, ahová készülünk!

Én még soha nem jártam a sivatagban, így a legtöbb képemet Az angol beteg című filmből vettem, de bármilyen erős és egzotikus is ez az ábrázolás, egyetlen porcikámat sem serkentette utazásra. Viszont megismerhetjük a sivatag törvényeit, a szaharai emberek kultúráját, szokásait.

Talán a könnyed, nyári olvasmány kategóriába sorolnám ezt a könyvet, amiben sok dolog csak jelezve van. Az olvasóra van bízva, hogy saját szerelmeinek emlékével töltse ki a hézagokat.

Luis Leante

Nekem nagyon tetszik a borító, ami valahogy azt sugallta, (de nem tudom miért?), hogy a szerző esetleg nő  lenne. Pedig Luis Leante férfi, aki ezzel a regényével elnyerte 2007-ben a spanyol irodalmi elismerést, az Alfaguara-díjat, amelyet 1965 óta ítélnek oda a spanyol nyelven alkotó szerzőknek. (1973-1997 között nem adtak ki díjat)

Alfaguara-díj

Hozott pontszám: 5

Szerintem nagyon szép lett az Ulpius-Kiadónak ez a sorozata

Ulpius-Ház Kiadó, 2010

Erdeti cím: Mira si yo te querré

Fordította: Dornbach Mária

Ár: Ajándékba kaptam, köszönöm! (3499,- Ft)

"A szerelemből fény fakad vagy sötétség. A szerelmesek megosztják egymással a fényüket vagy a sötétségüket; ebből azután élet vagy halál keletkezik.Ezt nem lehet megérteni."

Mindig elcsodálkozom azon, hogy mi nők, mennyire másképp szeretünk, mint a férfiak. Legfőképp azon, hogy ha szerelmesek leszünk, ahogy mondani szokás, amikor elborít a nagy fehér köd, mennyire át tud rendeződni az életünk minden szegmense. Míg -úgy érzem- a férfiak valahogy képesek megtartani a már kialakult rendet az életükben. E téren a hivatásbeli tartásukra nézek fel leginkább.  De mi van akkor, amikor egy karrierje csúcsán lévő asszony találkozik a nagy szerelemmel? Ezt a kérdést tárja olvasói elé Enquist, amikor a Nobel-díjas, lengyel származású Maria Curie magánéletébe vezet be minket.

A címben szereplő másik hölgy, Blanche Wittman,  Jean Martin Charot pszichiáter betege volt a híres Salpetriére kórházban. A valóságban is létező orvos elsőként alapított neurológiai klinikát Európában, és fő kutatási területe a hisztéria kezelése volt. Meggyőződése szerint a hisztéria neurológiai eredetű és öröklött rendellenesség. Nagy szerepet játszott gyógyításában a hipnózis. Munkájának köszönhető, hogy a tudomány véleménye megváltozott a hipnózist illetően. Nyilvános bemutatókat tartott, amelyek során hipnózisban előidézte a hisztéria tipikus tüneteit. Többek között Sigmund Freud tanítója is volt. Blanche az ő betege volt, majd gyógyulása után elhagyva a kórház falait, Marie asszisztense lesz. Blanche azonban egész életében magával hordozza orvosa iránti igaz szerelmét, amit naplóbejegyzései révén ismerhetünk meg.  Enquist könyvének gerincét éppen ezek a naplójegyzetek alkotják. A sárga, a fekete és a piros könyv. Ezek laza szerkezetű, időben ugráló, gyakran elmélázó gondolatokkal megtűzdelt írások, amik hol Marie-ról, hol pedig Blanche-ról szólnak, illetve a mindkét hölgy életét beburkoló szerelemről.

De nem csak Charcot professzor alakja őrzi a történelmi hűséget, hanem magának Marie Curie-nek az élete is. A Sorbonne első női professzora, aki éppen száz éve, 1911-ben vehette át a kémiai Nobel-díjat, a világon harmadikként lett női Nobel-díjas. Férje korai halála után botrányos szerelmi viszonyba keveredik Paul Langevin, családos fizikussal. Talán kevesen tudják, hogy ekkor megrezzen a léc a díj odaítélése körül is. A könyv a valósághűen ábrázolja a főbb eseményeket. Marie viselkedése nagy port kavar, ami romló egészségi állapotára, karrierjére és magánéletére is kihat. Eközben  Blanche is szenved, sorra veszíti el végtagjait, hiszen akkor még nem is sejtik, hogy az elbűvölő kékes-zöld fényben játszó rádium halálos csábítás.

"A laboratóriumban dolgozók közül megmagyarázhatatlanul sokan meghaltak, elsősorban leukémiában, és Blanche-hoz hasonlóan, sokuknak amputálni kellett a végtagjait. A sugárzást mégis nagyon sokáig gyógyító hatásúnak tartották: az emberek tömegesen látogatták a radioaktív forrásokat, tömegével vásárolták a hajhullást állítólag csökkentő "Curie-hajvizet"...Mind a csodatevő szerek közé tartoztak, a fürdősók éppúgy, mint a kenőcsök, végbélkúpok, fogkrémek és csokoládés pralinék..."

Blanche lelkileg is amputáltnak érzi magát, távol a szeretett férfitől. Mariet pedig, maga a társadalom lökte ki magából. Ennek a két nőnek egymáshoz fűződő kapcsolatát, emberfeletti munkáját és a szeretett férfi iránti lázat ragadja meg a szerző.

Így összefoglalva talán nagyon érdekesnek ígérkezik a történet, mégis nekem nagyon nehezen ment az olvasás. Egyrészt nyomasztja az olvasót, hogy már az elején tudja, milyen tragikus helyzetből írja Blanche  a naplóját, másrészt viszont tényleg sokat ugrálunk időben és térben. Nagyon figyelmesen kell olvasni, sok az utalás korábbi és későbbi eseményekre is. Ennek ellenére mégsem lehet elítélni a könyvet, hiszen ez a stílusbeli jellegzetessége éppen a naplókhoz kapcsolódik. Aki nem sajnálja az időt, az olvasson utána Marie Curie életének, mert sokkal nagyobb összefüggésben értelmezheti majd munkásságát is. Azt a rengeteg mennyiségű szurokércet, amiről Blanche a naplójában ír, úgy kell értelmezni, hogy egy tonna szurokércből egy tized gramm rádium-kloridot tudtak kivonni. Felfoghatatlan, akárcsak átérezni, mit jelenthetett első női professzornak lenni a Sorbonnon, első doktori címet viselő hölgynek lenni Franciaországban, hogy az első női, kémiai Nobel-díjas címet ne is említsem.

Per Olov Enquist világhírű svéd dráma- és regényíró. Írásaira jellemző, hogy valóságos történeteken alapulnak. Alapos nyomozás után állítja fel alakjait, az eseménynek is utánajár.  2011-ben a 18. budapesti Nemzetközi  Könyvfesztivál díszvendége volt a sikeres író.

Hozott pontszám: 4

Európa Könyvkiadó, Budapest 2006

Eredeti cím: Boken om Blanche och Marie

Fordította: Kúnos László

Ár: 2300,- Ft

"Nagyapó kertje a tavasz csodája,

nagyanyó naponként mosolyogva járja.

Meleg nyári reggel talál egy virágot, olyat, mit eddig még senkinél nem látott.

Előáll az ősz is, jönnek nagy viharok, a vendég virág a gaz közül kiragyog.

Ráront a tél, a fagy karmolássza,

a nagymami mosolya tartja a világba'.

Aztán egy ködös nap, ketten szállnak égbe, és új virágot kap a Föld cserébe."

Luca Morandini

Ez a kis vers akár mottója is lehetne, de ez alkalommal inkább gerince Szulyovszky Sarolta kedves kis könyvének. Elöljáróban hadd mondjam el, hogy a kiadvány 2008-ban Olaszországban a nemzetközi meseíró és illusztráló pályázatán a 6-9 éveseknek szóló könyvek kategóriájában vitte el a pálmát.

Nagyon hasonló érzések ébredtek bennem, mint a nem rég olvasott Mamuskánál. A sok hasonlóságot erősítette, hogy mindkét könyv szerzője egyben illusztrátora is munkájának, és mind Dezső Andrea, mind Szulyovszky Sarolta külhonba szakadt magyar tehetség. Ha ez nem volna elég, A hálás virág is emléket állít a már eltávozott nagyszülőknek. A nagymama emlékének felidézésével történő csendes és szelíd búcsúk keretét adhatják kisgyermekek halálélményeinek feldolgozásához.

A legszembetűnőbb különbség a két kiadvány között, hogy A  hálás virág egy színes, egy nagyon színes, tekintetet vonzó kiadvány. Persze ezt mondtam  a Mamuskára is, mert annak éppen meghökkentő fekete-fehérségére figyel fel az ember.

Elszakadva az összehasonlítástól, Szulyovszky Sarolta könyve több rétegben próbálja megfogni hallgatóságát. Van a történetnek egy másik síkja is, egy másságot elfogadni igyekvő, a másságban rejlő szépség felfedezésére törekvő valóság. Géza nagypapa és Kató nagymama hatalmas virágoskertjében egy nap művirág üti fel a fejét. Ez a virág másként szép. Nem kell ápolni, nem kell gondozni és mégis virít. Nem hat rá az időjárás viszontagsága, úgy tűnik mindent kibír. A nagymama és a virág között olyan erős kötelék alakul ki, olyan sűrű szeretet, ami a két sorsot összefonja, így a mama eltűnésével a hálás kis virág is megszűnik létezni. Vigaszul hátrahagyja mind a virág, mind a nagymama a jövő reménységét, a kis magot.

Szulyovszky Sarolta képei olyan csodásan intenzívek, és annyira erősen kapcsolódnak a szöveghez, hogy a kettő tökéletes egységet alkot. A rajzok erőteljesen kifejezőek, a kissé túldimenzionált mozdulatok egyértelműen közvetítik a képek mondanivalóját. Nagyapó ölelésében például, benne van az egész világ. Vagy a nagymama tekintetével mi is látunk.

A hálás virág a Csimota Kiadó a másságra odafigyelő és elfogadó sorozatának egyik tagja, a már korábban általam is bemutatott Lenka kistestvére. Ugyanolyan ízléses és igényes kiadvány, mind a Szegedi Katalin által írt és illusztrált könyv. Hálásak lehetünk mi is, hogy ilyen kiadványokat adhatunk gyermekeink kezébe, főképp, ha olyan nehéz kérdéssel kell gyermekeinknek megbirkózni, mint a halál, és a szeretett személy elvesztése. Az élet örök körforgásában megbújó ritmus nyugalmának révén ad vigasztalást ez a történet.

Hozott pontszám: 5

Csimota Kiadó, Budapest, 2010

Ár: 1990,- Ft

A kiadványért köszönet a Csimota Kiadónak!

Némely könyvem olyan kis barátságos formán kikerekedik, mint egy vackába készülő sündisznó. Teletűzdelve fényképekkel, oldaljelző cetlicskékkel, nyomtatott képekkel stb. Ezek a kis jelzők azért fityegnek ott, hogy el ne felejtsek utánanézni bizonyos dolgoknak. Egy képnek, egy filmnek vagy éppen egy említett zenének. Aki olvasott valaha Murakami Haruki könyvet, az jól tudja, hogy őt nem lehet süketen és "passzívan" olvasni. Minden zenének utána kell nézni, meg kell hallgatni, engedni kell, hogy hasson, mert ugyanolyan szerves része a könyvnek, mint a nyomtatott betűk.

Erre hívta fel a figyelmet a Geopen Kiadó a Facebook-os oldalán, biztatva mindenkit arra, hogy ossza meg könyves-zenés kedvencét.

Egyik kedvenc könyvemből idézek dalt és szöveget egyaránt.

Képtelen voltam lerövidíteni, és a fent említett portálon szűkös három sorba betuszkolni.  Mert itt  egy szerző és egy cím nem elég.

"...Marvin első nagy szerelmét Anna Gordynak hívták. Azt mondják, hogy az első szerelem mindig az utolsó is egyben, nem tudom, hogy ez az igazi-e, de az biztos, hogy MArvin nem lett volna az, aki, ha nem találkozik Annával...Húsz éves volt, Anna pedig majdnem negyven, amikor találkoztak. Oké, villámcsapás, szenvedély, szerelem, eljegyzés és a többi...Anna indította el Marvint, ő tette sínre, ő segítette, sarkallta, bátorította stb. Ő volt a Pygmalionja...Telik-múlik az idő, már 77-ben vagyunk, és a házasságuk romokban hever. Marvin robbant, mint a bomba, sztár lett, szinte Isten...és a válásuk, mint minden válás, mocskosra sikerült. Röviden: dúlt a háború és Marvin ügyvédje, hogy mindenkit megnyugtasson, és rendezze a számlájukat, azt tanácsolta MArvinnak, hogy a következő album nyereségét adják a volt feleségének...Marvin kitervelte, hogy összecsap valami szart, hogy hamar megszabaduljon ettől a kényszermunkától. Igen, csakhogy képtelen volt rá. Nem lehet így kiárusítani egy szerelmi történetet. Vagyis...van, aki képes rá, de ő nem volt képes. Pedig sokat gondolkozott rajta, és sokszor elmondta magának, hogy ez a legjobb alkalom. Bezárkózott tehát, és megalkotta ezt a kis csodát, amely elmesélii az egész történetüket, a találkozásukat, a szerelmüket, az első megbicsaklást, a gyereküket, a féltékenységet, a gyűlöletet, a haragot...hallod? Anger, amikor minden elromlik? Utána a  megnyugvást, és az új szerelem kezdetét... Nagyon szép ajándék, nem gondolod? Egészen mélyre nyúlt érte, saját maga legmélyére, egy albumért, amin egy petákot sem keresett...

-És tetszett neki?

-Kinek, Annának?

-Igen.

-Nem, gyűlölte. Őrjöngött, és még sokáig azzal vádolta Marvint, hogy kitálalta a legbensőbb titkaikat a világ elé. Hallgasd! This is Anna's song... Ugye, milyen szép? Ugye elismered, hogy nem a bosszú, hanem süt belőle? Hogy még mindig szerelem van benne...."

És akkor jöjjön Anna dala:

This is Anna's song
Im making love all night long,
Take a bath in milk, and lay on your satin sheets
Laughing smiling,(oh oh)
Lay a while in,(oh oh)
Chocolate mint,candy sweets

(living across the way)cross the way
(living across the way,living across the way)
This is Annas song
(this is Anna's song, this is Anna's song)
Keep on singing (loving my song)
All night long (loving my song)

Oooh work so hard, see me making dollars
(never worked so hard)
I know i should for my own good, whats it her smile,
Makes you so stubborn and oh
Didnt you notice the snow, starting to fall
Come let us sit a while, just listen
To the children laughing and running wild

Anna Anna Anna
Yeah this is Anna's song hey baby hey baby
Loving you all night long
Let it happen again and again and again baby Anna yeah,
Shes a child of the sun, lovingest one of all
Mmm and this is Anna's song yeah
Keep on loving me baby loving me cross the hall,
She can't do no wrong 'cos this is Anna's song
Laugh and chatter to you, kiss me Anna dear
Ooohhhh baby



Hey Annas heres your song yeah
The one that i promise baby, promise you all along
I knew all the time that id find the rhyme
Never have a fear, here it is my dear

"-Jól emlékszem az árvízre, mintha csak álmomban látnám.

-Ez hogy lehet?- kérdi mama, hiszen olyan régen volt, és kicsi voltál még!

-Szinte most is látom a barna, zavaros tengert, mely ellepte az utcát éjszaka és sok furcsaságot úsztatott el az ablak előtt. Láttam embereket csónakban, biciklikerekeket, halványzöld konyhabútort, egy felfújható nyuszit, aki rám bámult csodálkozó festett szemeivel...."

Ezzel a megdöbbentő, elsőre meglepő felütéssel kezdődik Dezső Andrea első hazánkban megjelenő gyerekkönyve. De ne szaladjunk annyira előre, hiszen ahogy kezünkbe akad a könyv máris szíven üt a kedves címe: "Mamuska" Mennyi gyengédség van ebben a címben, Mamuska! Volt egy barátnőm, aki Mamácskának szólította nagymamáját. Már csak a megszólítás is arra kötelezett, hogy én is szeressem az ő nagyiját. Valószínűleg a szerzőnek is volt egy olyan Mamuskája, akinek szívesen állít emléket ezekkel a történetekkel. A régebbi időket idézi fel a borító is, amely fekete-fehér komorságában, ám növényi és állati mintákkal díszített fedelével leginkább egy diafilmet juttatott eszembe. A bájos kis figurák mégis odavonzzák a tekintetet, pláne a gyermekkönyvek színes forgatagában. Igazi felkiáltójel, "ez valami más lesz".

Négy kis történetet rejt a kötet, mely a fenti idézettel kezdődik. Nem tagadom engem kicsit meglepett ez a kezdet, és rögtön Máté Angi Mamó-ja jutott eszembe, amely szintén nem kendőzi el a rideg valóságot. Illetve Nyírő József egyik könyve (talán az "Én népem") kezdődik egy árvízzel, amely szintén szívbemarkolóan fájdalmas és végtelenül őszinte.

Ez az árvíz, amire nem is kellene a kislánynak emlékezni, jól jelzi, hogy nagyon mélyről, az emlékezeten túli élményekről és érzelmekről lesz szó. Szívesen elemezném a képeket is részletesen, mert minden képnek hatalmas tartalma van. Mindenképp figyelmetekbe ajánlom! Ne lapozzatok túl gyorsan! Maga a történet, ami csak egy kis emlékmorzsa az árvízről, félelmetesen pontossággal ábrázolja a gyermeki emlékezés mechanikáját. Én ugyanilyen vagyok, határozottan, minden kétséget kizáróan emlékszem dolgokra, amin édesen mosolyognak szüleim, mivel köze sincs a valósághoz. De az én gyermekeim is váltig állítanak dolgokat, amik meg sem történtek, vagy nem éppen úgy. Ettől tudunk Dezső Andrea kislányával együtt érezni. Ezek után persze, hogy létezik a két képzeletbeli barát Dadi és Jaji is.

A második mese egy kis cinkos játék a nagypapa és nagymama megismerkedéséről. Megint csak azt mondhatom bájos, és megint csak az édesanya szerint nem így történtek a dolgok. Ez a hintázás jellemzi a könyvet végig,  a kislány mesél, a mama kijavítja, a kislány mesél, a mama helyesbít. Még két történet szerepel a kiadványban, "A kertben" és a "Búcsú", melyek szintén azt ábrázolják,  hogyan élte meg a kislány nagymamája szeretetét és halálát. A csendesen hömpölygő történeteket talán úgy is nevezhetném, hogy a gyászolás fejezetei, így a Mamuska egy kicsit a gyászolás a könyve. Ezt erősítik a fekete-fehér illusztrációk, melyek szintén a szerző értékes munkái.

Érdekes az a dinamizmus, ami felfedezhető a történeteken, hogyan jut el az édesanya a lányához. Feladva a józan ész érveit elismeri  Dadi és Jaji létezését, átveszi az eltávozott nagymama szerepét.

Sajnos most épp nincsenek itthon a gyermekeim, nekik még nem tudtam felolvasni a történetet, de nagyon kíváncsi leszek, hogy nekik mi fog tetszeni legjobban  a könyvben, illetve mit fognak kiemelnek?

Nagyon csodálkoztam, amikor azt láttam, hogy a magyar nevű könyv szerzőjének művét Szabó T. Anna fordította. Utána kellett néznem, így tudtam meg, hogy Dezső Andrea Szatmárnémetiben született és Budapesten szerezte diplomáját az Iparművészeti Egyetemen, de 1997 óta New Yorkban él és dolgozik. Érdemes bekukkantani a honlapjára és megismerkedni a többi munkájával is, amiből remélem mi is részesedünk majd a jövőben.

Hozott pontszám: 5

Kedvencem: Búcsú című történet

A könyvért köszönet a Csimota Kiadónak! Köszönöm!

Csimota Könyvkiadó, Budapest 2010

Eredeti cím: Mamushka

Fordította: Szabó T. Anna

Ár: 2200,- Ft

"A vidravas tányér alakú, nyeles, gyilkos szerszám, az apró háziállatokat pusztító kisvadak ellen használják. " Egy ilyen vidravas áldozatául esik a történet elején Rév Orsolya is, a történet főszereplője, aki világra rácsodálkozó szemét adja az olvasónak.

Egy nagyon nehéz, érthetetlen korban vagyunk, 1952-ben Magyarországon. Mondanám, hogy a vidéki lét kelepcéjébe látunk bele, de épp úgy terítékre kerül a fővárosi, polgári családok tragédiája, mint az egyszerű paraszti nép nyomora. A Rév család tragédiája, hogy az apa kuláklistára kerül, így  Orsit kizárják a Képzőművészeti Főiskoláról, és apja is a reménytelenség apátiájába esik ettől a ténytől. Galgóczi Erzsébet zseniálisan pattintja össze a vidéki ember és a városi ember, a polgár és a paraszt sorsközösségét. Mindkét csoportot ugyanaz a vidravas szorongatja. A kitelepítések kapcsán Orsolya megismerkedik Dr. Simon Pálné, Emmi nénivel, akinek férjét hazaárulás gyanújával halálra, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. A férfi Kőhidára kerül börtönbe, így felesége képtelen látogatni férjét. Egy régi ismeretség kapcsán Emmi néni megkeresi a Rév családot és odaköltözik hozzájuk, hogy látogathassa férjét a börtönben. Persze a problémák így sem oldódnak meg, mivel ezekben az időkben olyan, mint problémamegoldás nem létezett.

Kristálytiszta képet kapunk arról az időszakról és arról  a lelki állapotról, arról az átláthatatlan útvesztőről, ami megkeserítette nagyszüleink életét. A történet sodró lendülete nem engedi egy pillanatra sem az olvasót, vidravasban tartja figyelmét, lelke rezdülését. Nincs jó hely, nincs jó válasz, nincs jó és járható út ebben az időszakban. Talán a könyv segít annak megértésében, hogy megértsük, hogyan és miért lettek eleink kissé megalkuvók, lapítók, hogyan nőhette ki magát egy gerinctelen csoport. De teszi mindezt úgy, hogy teljes szíveddel megérted ezeket az embereket, sőt legbelül tudod, hogy te is így tettél volna hasonló helyzetben. Talán ez a legkegyetlenebb szembesítése a szerzőnek.

Sok dolgot még a könyv elolvasása végén sem értek. Képtelen vagyok felfogni, hogy csúszhattak ennyire félre a dolgot... (Itt most a történelmi eseményekre gondolok természetesen, nem a könyv menetére.) Ne is csodálkozzunk azon, hogy az írónő a kor ködös valóságához híven, a történetébe is elhelyez egy "apró"  csavart, ami pont azt hivatott jelezni, hogy soha nem tudhatod meg az igazságot.

Nagyon szeretem azt, ahogyan Galgóczi Erzsébet ír. Stílusa most is elegáns, minden szó a helyén van, a jól irányzott nyilacskák kirepülnek és célba érnek. Teljesen kelepcébe csalja a figyelmemet. Rév Orsolya alakja maga a tökéletesség. Már nem paraszt, már nem is vidéki, de még csak nem is értelmiségi. Mindeközben végtelenül naiv, épp most csodálkozik rá a világra, most lesz életében először szerelmes. Ugyanakkor óriási szíve van. Ebben a könyvben minden benne van. Ezért is érzem, minden eddiginél jobban, hogy ezt a művet kötelezővé tenném a középiskolai magyar és történelem oktatásban.

Hosszasan lehetne erről a kisregényről beszélgetni, félek is, hogy kimaradt esetleg valami fontos szempont az értékelésemből. Úgy érzem, hogy csak félbe hagyni lehet ezt a bejegyzést, befejezni kevésbé.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakterem: Orsolya

Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984

Könyvtári kölcsönzés volt.

Az úgy volt, hogy...hogy ezt a könyvet a 13 éves lányomnak vettem ki a könyvtárból, akit még egy ilyen izgalmas fülszöveg sem tett izgatottá, hogy elolvassa a könyvet. Pedig Isten a tudója, mi mindent meg nem tettem és teszek azért, hogy olvasson minden gyerekem. De el kell fogadni, hogy nem mindenki lesz olvasó. Pont.

De engem viszont felvillanyozott a történet, ami egy tizenhat éves lányról és apjáról szól, akik egy romos apátság falai között élnek, és életüket a növények titkainak megfejtésének szentelik. A gyógyszerészet hajnalán vagyunk, amikor sok vakvágányt kellett végigjárni, egyetlen élet megmentéséig. Ezt az utat pedig csak teljes fanatizmussal lehetett végigcsinálni. Így tesz a naplót író lány, Jessamine apja is, aki leginkább a mérgező növények titkait akarja megfejteni. Létezik ugyanis egy elzárt kert a kerten belül, ahová még Jessamine se teheti be  a lábát. Ez a mérgező növények kertje, melyeket a tudós a világ minden szegletéből gyűjtött egybe. Ennél a kis gyűjteménynél nincs kártékonyabb dolog a világon. Ezek soha nem fordulnának elő így egyben a természetben. Ezt a kártékony, életet fenyegető hatást érzi meg egy különös idegen, egy fiú. Ezt a fiút, név szerint Gyom-ot, egy furcsa férfi hozza magával a családhoz, és úgy mutatja be őt, mint egy szörnyet. A maga módján Gyom tényleg szörnyeteggé válik, de, hogy valójában ki a szörnyeteg, erről azért vitatkoznék. Jessamine és Gyom egymásba szeret, de gyengéd érzelmeiket valaki kihasználja és a maga érdekébe akarja állítani.

Az izgalmas történet egy olyan világba vezet bennünket, ami egyszerre hívogató, csalogató és fenyegető. Tipikus gótikus regény, meseszerű elemekkel, amik oly hihetőek, mint a  tudományosság látszatába bújt okkult tudományok. Mégis elgondolkodtató történettel találkozhatunk, amely minden regényessége mellett bátran piszkálgat olyan területeket, mint az emberség, becsületesség, áldozatkészség.

Meglepően jó érzés volt, hogy végre igazán tetszett egy ilyen jellegű könyv, ami egyrészt inkább a kamasz korosztályt célozza meg, másrészt pedig tényleg kicsit  távol áll a szépirodalmi értékrendtől. Állandóan az a bajom ezekkel a könyvekkel, hogy  közben valahol teljen elmegy a hülyeség irányába a történet. Aki már ismeri a különféle kategóriákba barangoló olvasási kedvemet, az jól tudja, hogy nehezen adok jó pontot a "hókusz-pókusz" könyvekre. Ilyen előzmények mellett minősítettem jónak a Méregnaplókat.

Hozott pontszám: 4/5

Lybrum Kiadó, 2010

Eredeti cím: The Poison Diaries

Fordította: Hudácskó Brigitta (micsoda? Ezt nem is tudtam! Gratulálok Brigi!)

Ár:2480,- Ft (Könyvtári, ahogy már utaltam rá)

Nem szép dolog tőlem, hogy még nem írtam semmit a kis Lenkáról, pedig őt mindenkinek meg kellene ismerni. Vagy ismeritek is? Ő az a kislány, aki mindig egyedül játszik, akinek nincsenek barátai, aki a rajzlap fölé hajolva bütyköl, mert nincs kivel megosztani a gondolatait. Lenka duci, de lehetne éppen fogszabályzós, szemüveges, vörös hajú, pösze vagy colos. A gyerekirodalom mindig megtalálja és hűen bemutatja azokat a gyerekeket, akiket kirekesztenek társai. (pl. Mi szemüvegesek,) És tényleg ne ragadjunk le itt a kövérségnél, mert teljesen meddő dolog a boldogságunkat kilókhoz, dekákhoz szabni. Azért azt hadd jegyezzem meg, hogy még a könyv kiadása előtt, Kata honlapján lehetett egy olyan megjegyzést olvasni, ami szerint, "de jó kis könyv, mi lesz a vége? le  fog fogyni a kislány?" ergo lesznek barátai? Sajnos még sokunkban azok a beidegződések élnek, hogy a kövér ember biztos, hogy boldogtalan, magányos stb. Aki ezt így gondolja, az sajnos még mindig vak.

Szegedi Katalin Lenkája meglepően bátran keresi a barátokat, a visszautasítások után is elszántan újra és újra szóba áll a többiekkel, akiknek társaságát keresné. A válasz azonban egy nem várt helyről, egy kisfiútól érkezik. Ő Palkó, akinek személyében végre Lenka is barátra lel.

A történetnek egyszerű, tiszta a mondanivalója, és a rajzokon elmerengő gyerekek talán választ is kaphatnak saját problémáikra. Szegedi Katalin rajzai ugyanis ismét hosszas elemezgetést, álmodozást igényelnek. Olyan "nem lehet megunni" stílusúak. Ez alkalommal az ügyes kezű illusztrátor a piros, fehér és szürke színeket használta leginkább, továbbra is kollázs technikával készült munkáihoz. Azért is érdekes több időt szánni a képek elemezgetésére, mert mindig lehet újabb és újabb kincseket lelni az illusztrációkon. Nekem egyik érdekes felfedezésem volt Lenka és a szerző párhuzamba állítása. Ha ügyesek vagytok, akkor megtalálhatjátok a képek között azt  a jelet, ami miatt ezt éreztem. Ha jól éreztem?

Hozott pontszám: 5

Csimota Könyvkiadó, Budapest 2010

Ár:2200,- Ft (Sajnos könyvtári kölcsönzés)

Illetve nem sajnos, mert végre a mi könyvtárunk is egyre több könyvet szerez be Szegedi Kata munkáiból. Egyszer nekem is lesz pénzem, hogy folytathassam a szépséges könyvek megvásárlását, remélem!

Létezik egy másik ország, tőlünk egy karnyújtásnyira. Egy másik ország, amit nem kell nagy kezdőbetűvel írni, mert valójában nem is egy másik ország létezik, hanem mindig létezik  a másik ország. Az élettől egy hajszálnyira a halál, a valóságnak vélt igaztól egy karnyira az álarc mögötti arc. Mindig ott lapul sok kis árnyalat a mi valóságunk mellett, csak az a kérdés, akarjuk-e kinyitni a szemünket? Ennek a nyitogatásnak voltam tanúja, miközben Mozik Karcsi történetét olvastam.

Nem közömbös a kor, nem közömbös a vidék és a nem sem. Az Isten háta mögött vagyunk, valahol az Alföld peremén, a határ mentén Citkón. Nem kell keresni a kedves helynevet, mert az író szülötte, akárcsak a szomszédos, szintén valós hangzású Vánkosd. Az 1965 -ben született kisfiú felcseperedését, életre eszmélését, balladai szerelmét és örök félelmének legyőzését követhetjük nyomon egy olyan korban, amikor mondhatjuk, mindenki másként látta a valóságot. Hogyan éli meg a kis Mozik Karcsi szülei elvesztését, hogyan tapasztalja meg a halál rettentő közelségét, felelősségünk súlyát? A citkói falu életét felbolydítja egy soha el nem készült mozi építésének izgalma. Talán nem véletlen Mozik Karcsi beszédes neve sem, akit társai később Cinemá-nak is csúfolnak, hiszen Karcsi életének egyik tragédiája éppen ehhez a mozihoz kapcsolódik. A magánélet nehézségén túl szembe kell nézni egy zavaros kor sajátosságaival, politikájának változékonyságával. Azonban több dologról szól ez a regény, mint a rendszerváltásról. Felmerül a városi és falusi lét áthatolhatatlannak tűnő szakadéka, a gyermeki látásmód átfordulása, és a szerelem kérdése is. Azért tudott nagyon  közel kerülni hozzám ez a könyv, mert én is valami nagyon hasonlót éltem meg. Hét évvel később születtem ugyan, ami éppen ennek az eszmélésnek adott egy kis fáziskésést, hiszen alig voltam tizennyolc a rendszerváltáskor, és  itt nagyon sokat számít hét év. Valamint Pesten éltem meg mindezt, és mindennek felett lány vagyok, ami szintén eltolja az arányokat. Mégis olyan ismerős érzések keltek életre bennem, amiket talán nem is azonosítottam eddig magamban. Sok dologba én is csak belesodródtam, mire kitisztult előttem mi micsoda, már nyakig benne voltam. A valóságot én is érzelmeken keresztül láttam, és a szerelem, a kapcsolatok és barátságok szondáján vettem magamhoz. Mozik Karcsi alakja éppen azért lehet annyira hiteles, mert sok, számunkra is megtapasztalt apróságból gyúródott alakja. Ki ne emlékezne az első farmerjára, vagy a takarékbélyegeire például?

A sorsa is éppen úgy alakul, akárcsak a mienk. Van benne öröm és bánat, lemondás, útkeresés, a démonoktól való szabadulás és az az elégedettség, amit akkor érzünk, amikor végre megtaláljuk a helyünket a társadalom gépezetében.

A regény olvasása közben több másik könyv életérzése is visszaköszönt, például Háy János Bogyósgyümölcs kertészének fia, de Esther Kinsky Üdülő című művének morzsái. Ez utóbbi, bár egész más időszakban játszódik, mégis annyira erős benne a lassú, falusi, ráadásul határ közeli, vegyes lakosú közösség életképe, hogy jövőbeli képe is lehetne a Citkónak.

Kiss Ottó Javrik könyvét már régóta szerettem volna elolvasni, de mivel nem tudtam beszerezni, így ezt, az idén megjelent munkáját választottam a szerző megismeréséhez, valamint a könyv megvásárlásával részt vettem a Molyon indult kampányban, aminek lényege, hogy legalább két könyv megvételével támogassuk a kortárs, magyar szerzőket mind eszmeileg, mind anyagilag. A másik általam választott könyvről itt olvashattok. Így azt mondhatom, jó választások voltak, és gyerünk, olvassunk több magyart!

Sokan a könyvek választásakor nem törődnek a külsővel, de aki ismer, az tudja, hogy én nem ebbe a csoportba tartozom. Amikor most ki kellett választanom két könyvet találomra, mindenféle megkötés nélkül, akkor úgy érzem, igen is számított a külső megjelenés. Bár önmagamnak ellentmondok, mert épp az a bajom, hogy olyan csúf és még elolvasás után is érthetetlen számomra ez a borító. Sokkal jobbat érdemelne. Az volt a szerencsém, hogy annyira szerettem volna már egy Kiss Ottó könyvet olvasni.

Hozott pontszám: 5

Palatinus Kiadó, 2011

Ár: 2900,- Ft

"Reyes Zoli ezt másképp látta, szerinte a lányoknak csak az a fontos, hogy állandóan tetszelegjenek a fiúk előtt, mutogassák magukat, mert mindegyikük mézesmadzag akar lenni, ragadós mézesmadzag, hogy magukhoz édesgessenek, de nem azért, hogy mi jót lakmározzunk, hanem csak a kóstoló miatt. És nagyon ügyelnek arra is, hogy mielőtt elfogyna a méz, oltár elé vezessük őket, mert nem sokára csak a keserű madzag marad, ami meg örökre összeköt velük."

"Aztán arról mesélt, hogy az országnak ez a része, ahol mi élünk, az Alföld, Isten háta. Nézzek csak ki az ablakon, a hatalmas, sík föld tényleg olyan, mintha Isten háta lenne. És ha Isten háta ilyen szép, vajon milyen gyönyörű lehet Isten arca?"

Grace-t kislány korában lerántották a farkasok a hintáról, elvonszolták és csak a csodával határos módon menekült meg. Mindez a múlté, és már szinte senki nem is gondolt rá, míg a kisváros nyugalmát fel nem korbácsolja egy középiskolás fiú feltűnése. Isabel, a fiú nővére azonban a későbbiekben látta bátyját felbukkanni, sőt valami megmagyarázhatatlan módon farkasként is. Mi történhet  a városban és az azt ölelő erdőben? A történtek Grace érdeklődését is felkeltik, akinek  kapcsolta soha nem szűnt meg a farkasokkal, jobban mondva egy bizonyos, sárga szemű farkassal. Lassan számára is kiderül, hogy ezek nem egyszerű farkasok, hanem vérfarkasok.

Nagy népszerűség övezi a könyvet a MOLY-on is, így méltán  gondoltam, hogy tuti befutó lesz nálam is. Sajnos csalódnom kellett, mert nem igazán tetszett. Nem is a stílusával volt bajom, hanem a történet sikerült valahogy túl banálisra. A kedves szerelmi történet biztos nagy élményt szerzett volna nekem középiskolás koromban, de most laposnak és semmitmondónak éreztem. A fejezetek két különböző oldalról mutatják be az eseményeket, egyrészről Grace a narrátor, másrészről Sam, aki hol farkas, hol ember. Sam érzéseit sokszor dalszövegek segítségével mondja el, ami annyira ötletes, hiszen a tizenévesek tényleg ilyen életérzéseken keresztül veszik a világot. De ez a momentum is csak erősíti bennem azt, hogy kamaszoknak íródott.

Összességében sajnálom a kis melléfogást, de azért fiatalabbaknak bátran ajánlom. Szívesen olvasnék a szerzőtől valami tartalmasabbat is!

Hozott pontszám: 4

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2009

Eredeti cím: Shiver

Fordította: A.Katona Ildikó

Ár: 2999,- Ft (szerencsére ezt is KÖNYVTÁRBÓL szereztem be)

Szeee kampányolt a kortárs, magyar szerzőkért. Arra próbálta felhívni a figyelmünket, hogy sokkal jobban meg kellene őket becsülnünk, és vásárlásunkkal támogassuk őket anyagilag is. Két kortárs, magyar szerző könyvének megvásárlásának minimumában egyeztünk meg. A MOLY-on szervezett rendezvényhez én is betársultam, ennek keretében vettem meg Kőrösi Zoltán új könyvét, valamint Kiss Ottó A másik ország című regényét. Sajnos ebben az évben még egyáltalán nem tudtam könyvet venni, (közel egy éve semmiféle jövedelmem nincs), így számomra ez a támogatás még hangsúlyosabb.

A kis kitérő után pedig jöjjenek a boldogság novellák. A húsz novellát tartalmazó kötet főszereplői a férfiak, akik csendes jelenlétükkel, hűségükkel körülölelik a gyengébbik nemet. Olyanok, mintha ott sem lennének, mégis mindenhol nyomot hagynak. Nagyon érzékeny és  tapintatos írások ezek. Hátteret a történeteknek ismét csak Budapest ad, a szerzőtől már megszokott odafigyeléssel. A felbukkanó nevek, az ízek, a hangok mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak lássuk, hanem halljuk is ezeket a novellákat. Annyiszor mondtam már, de ismét csak azt kell kijelentenek, hogy nekem Kőrösi írásai olyanok, mint a versek. Nagy fokú, már-már a világtól elrugaszkodott líraiság, sőt egy csipetnyi mágia is fűszerezi a munkáit. Talán azért is állnak olyan közel hozzám ezek a művek is, mert valahogy én is így nézek a világra. Jó kilesni a szmog, a bűz, a szegénység és nyomor alatt meglapuló és feltárásra váró szépséget. Sokkal, de sokkal boldogabbak lennénk, ha így járnánk-kelnénk a világban mi is.

Mégis, ez alkalommal ez a könyv nagyon lehangolt engem. Szinte minden történetben  a halál kerül előtérbe. Mintha a  hűség csak merő lemondás és áldozat lenne, amit egy élet távlatából lehetne csak észrevenni. A szerző mentségére legyen mondva,  ez igaz is, és itt lehet szó nőről vagy férfiről egyaránt. Jó lett volna valami derűsebb megközelítés. Melankolikus költemények ezek az írások. Az lenne az ideális, ha mindig csak egyet-egyet olvasna el az ember. Lehet, hogy csak én vagyok rossz passzban, és ezért érzem nyomasztóan szomorúnak őket.

Még mindig hihetetlen nagy élmény találkozni Kőrösi szereplőivel,  garantáltan az utcáról belépő alakokkal. A képeslapot áruló kislány már tőlem is sokszor kért pénzt, a fiát ágyán toló nénivel pedig én is többször beszélgettem. De mások is könnyen összefuthatnak ezekkel a hétköznapi emberekkel, és innen már csak érzékenység kérése, hogy meglátják-e bennük a szépet.

"Amikor nem hall már mást, csak a szuszogást, a kezdődő horkolást, bemegy a hálóba, várja a közös ágy. Egy ideje minden este egy kocka csokit visz magával. Bebújik a takaró alá, úgy, hogy az arcát is betakarja a paplan, úgy kapja be a kockát. Lassan szopogatja el, nem is mozdul a nyelve, hagyja, hogy a szájában ide-oda csúszkáljon az olvadó csokoládé, álomba édesgeti magát, s a cuppogás, ahogyan aztán még megízleli a szájpadlásra tapadt  darabkákat, olykor úgy hangzik, mintha fojtottan, észrevétlenül sírna."

"És látják? Azon a kilógó ágon még maradt egy alma is. Biztosan megfeketedett a szára, de a héja piros. Valamiért nem esett le a fűbe, ott lóg, s az idejáró madarak kicsipkedték. Csontsárga a húsa, egészen sokat kikapkodtak belőle már. Látják? Meddig tarthatja még az a fekete szár? Ahogy egyre töpörödöttebb és szárazabb. Mert amikor egy cinke vagy veréb rászáll, akkor a madár súlya is húzza az almát lefelé, a földre. Viszont minél többet kicsipeget belőle, annál könnyebb lesz a csutka, ami a faágon marad. Hát persze. Fogy és egyre kevesebb, tehát könnyebben maradhat. Viszont ha a cinke nem csipegetne belőle, akkor a cinke lenne könnyebb, s amikor rászáll, kevésbé húzná le a földnek az almát. És ha már nem lógna ott az az alma, talán a cinek maradna éhen, ő zuhanna le a földre, a száraz levelek közé. Látják, ugye? A cinke folyton vissza- és visszarepül, az alma egyre fogy, s nem tartja más, csak az egyre gyengébb, megfeketedett szál. Látják, ugye?"

Hozott pontszám: 4/5

Kedvenc: Angyal, Ének

Kalligram Kiadó, Pozsony 2011 (igényes, gyönyörű kiadvány)

Ár: 2300,- Ft

"Anyám ötven éves korában idegösszeomlást kapott" Talán ez a ómen indítja  a könyv szerzőjét arra, hogy ő másként élje meg az ötödik X-et. Elhatározza, hogy kilép a hétköznapi taposómalomból, elrendezve ügyeit fél évet Franciaországban fog eltölteni, hogy ezt az időt "csak magának szentelje". Bár a döntés nehéz számára is, hiszen nem csak édesanya, de egyben nagymama is, sőt lánya épp szülés előtt áll, mégis nekivág a hosszú útnak. Ausztráliából indul, és kis kitérővel, a Himaláján tett túra után érkezik meg Dél-Franciaországba. A nagyjából fél év alatt elutazik Angliába is, és jellemzően egész útját a barátságok kövezik. Ezek a barátságok is főként a Franciaországban nyaraló, illetve betelepülő angol nyelvű idegenek között jönnek létre. Szóval viszonylag kevés, és az is szűkszavúan ábrázolt francia életkép bukkan fel a könyvben. Természetesen a külföldiek viszonylag nagy számú jelenléte miatt ez is elég tipikus életkép.

Összességében az önéletrajzi könyv sem stílusában, sem mondanivalójában nem tetszett. Még a fél év eltelte után is azon gondolkodtam, hogy mi célja volt ennek az egésznek. Sem az élet fontosabb értékei felé nem mozdult a szerző, de még csak ki sem fordította sarkaiból a világot. Talán a  legerősebb motívum az anyjával való kapcsolat, a gyermekkor sebeinek feldolgozása. Moody látszólag beengedett  magánéletének rejtelmeibe, valójában nagyon is felszínes maradt. Zavarba ejtően megdöbbentő volt például, ahogyan az ötvenes nők szexuális igényeit veszi terítékre, de erősen hallgat arról, hogy mit is akar elérni az utazásával. Nagyon felszínesnek és még csak élvezetesnek sem tartottam az írását.

Bár az elbűvölő borító sok tekintetet odavonz, mégsem tudom, hogy kinek is ajánlhatnám ezt a könyvet??

Hozott pontszám: 3

Tericum Kiadó, 2009

Eredeti cím: Au Revoir (És ez a cím....)

Fordította: György Bernadett

Ár: 3170,- Ft (Szerencsére könyvtári)

Ahogy a cím is mondja, egy tökéletes nap, egyetlen nap történéseinek leszünk részesei.  Hogy mitől lehet, és lesz tökéletes ez a nap, az már korán sem olyan egyértelmű, mert az első szótól kezdve mindent beborít a komor valóság, s mind ehhez jön háttérnek a félhalott nagyváros tébolya, az imádni való és szörnyeteg Róma.   "Róma úgy nőtt ki önmagából, mint egy élő szervezet -mint valami új állat a saját bőrében, a saját csontjaiban. Minden dolog valami másnak a tetejére épült, a jelen a múltra, a jövő a jelenre, kibogozhatatlan szövevényt alkotva. Ám Róma legnagyobb része így is a föld mélyében maradt elrejtve."

A történések alapszálát sokáig nem ismerjük fel egyértelműen, mert több család életébe lesünk be, amíg minden út egyetlen helyre vezet el. Több dolgot zseniálisnak találtam Mazzucco-ban. Egyrészt, ahogy a sok mozaik egyre közelebb és közelebb visz a góchoz. Minden apróságnak meg van  a maga értelme, semmi sincs csak úgy ok nélkül leírva. A másik megdöbbentő dolog az, ahogyan megismerjük a szereplőket. Mindenki teljesen tiszta lappal indul, a saját szemszögéből bemutatott, igaznak vélt igazságával. Aztán perspektívát vált, átveszi egy másik szereplő a bemutatást és mindenkiről kiderül egy plusz vonás, az igazság egy kiegészítő darabkája. Végül már szinte mindenki motivációja, vágya, gyöngéi együttesen megalkotja a tökéletes képet. Teljesen képesek vagyunk azonosulni a harmincas nővel, aki már érzi kiégettségét, a politikus kelepcéjével, a kamaszlány féktelen igazságkeresésével vagy egy megzavarodott, kidobott apa és férj kétségbeesésével. Lapról-lapra pereg le a máz a szereplőkről. Ezzel egyetemben fokozódik a feszültség ami végérvényesen rabjává teszi az olvasót.

Spoiler

Azt is jónak és egyben döbbenetesnek is tartottam a könyvben, hogy lehet mindenből így kiválogatni azt, ami padlóra küldi az embert. Szinte senki nem találja magát értékesnek. Senki nem élvez semmit az életéből. Totális ellentéte az én gondolkodásomnak. Én mindenben a szépet, az értékeset és tisztát keresem, míg a szerző állandóan kihorgássza a szereplők életéből a legkomorabb dolgokat. Úgy csepegteti belénk a depressziót, mint egy mérget. Minden a tragédia felé zakatol, és én mégis a végsőkig reménykedtem egy fordulatban, mert Melania Mazzucco ehhez is teret ad nekünk."

Senki nem tudhatja, hogy merre fog a történet kilyukadni, mert ezer sarokpont van, ahol a történet  bármikor megfordulhat az utolsó pillanatig.

Végül pedig nekimehetünk annak a témának, ami a könyv alap mondanivalója, a családom belüli erőszaknak, ami  valahogy sohasem tud kifogyni a mondanivalójából, mert bármennyiszer is hallunk róla, bármilyen okosak is vagyunk, kezünket széttárva, tehetetlenül állunk szembe vele, mind társadalmilag, mind egyénileg. Biztos nem cél nélkül íródott a könyv, ez biztos is, hiszen a szerző a  végén utal is erre. Csak tudnám, hogy én mennyivel lettem vajon okosabb? ? ?

A gyönyörűen megszerkesztett és kiadott könyv sajnos jól megtűzdelt  helyesírási hibával is. Nem is értem hogy lehet? Ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, mert nagyon jól ír az olasz  írónő.

Melania Mazzucco

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakterem: talán Emma

Európa Kiadó, Budapest 2009

Eredeti cam: Un giorno perfetto

Fordította: Gál Judit

Ár: 3500,- Ft

"Az álom csak a nap hordaléka...

Sasha arra gondolt, hogy a nők vagy megtörnek a fájdalomtól, mint egy fa, vagy horzsolnak, mint egy kő...

A súlytalan mondatok elszállnak a levegőbe. Az igazán súlyosak a szívedre ülnek...

Az emberek pletykálnak. Mindjárt rosszra gondolnak. A nyelvnek nincsen csontja, de betöri a fejedet..."