Annamarie irkál

Kiss Judit Ágnes: Egyirányú

Nem a halál, nem a végállomás,
mi oda vezet, az lehet nehéz.
Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
cseppenként tölt el a felismerés:
az élők közé nincsen visszaút,
mint testemben a sejtek, szétrohadt,
vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
egyhelyben állni sem tudok sokat.

Először a színek fakulnak el,
mint mikor túl korán sötétedik,
aztán a kontúrok, végül a hang,
az érintés tart csak ki reggelig.
Ha van reggel, ha van feltámadás,
testnek, léleknek hogyha van,
talán megéri méltón menni el.
Még nem ordítok. Még tartom magam.

"Millét, vagyis, ami marad belőle, Simen és két pajtása találta meg, akik kincs után kutattak az erdőben. Fel sem fogták, mire bukkantak... Két évvel ezelőtt mindenki, kicsi és nagy egyaránt, Millét kereste."

A három srác, Simen, Ole Kristian és Gunnar barátságuk zálogaként elástak egy kannát, amibe mindegyikük beletette a maga áldozatát, pénzt, egy drága ékszert és egy autogramos füzetet. De a későbbiekben ez már nem tűnt annyira jó ötletnek, és ki akarták ásni a kincsüket, de a gödörben egy másféle áldozat volt, a két éve eltűnt 19 éves Mille, aki a nyári szünetben Alma és Liv gyerekfelügyelője volt. Azt hihetnénk, hogy akkor most kezdetét veszi majd egy jó kis nyomozás, már gombolyítjuk is a szálakat gondolatban, de nem. Linn Ullmanntól ez nem várhatjuk. Ő kiteríti az összes szereplőt, mint a nyúzott marha bőrét. Ott fekszenek az emberek, a maguk szánalmas önösségükben, kapcsolataik silányságában, és szinte már beteges rögeszméikben. S ennek a térkép szövevénynek a közepében áll Mille, a maga látható tragédiájában, s körülötte a környezete a láthatatlan tragédiáikkal.

Mailundban, a svéd kisvárosban él Jenny nagyi, akinek 75 születésnapján tűnik el a bébiszitter, Mille. A lánya Siri szervezi ezt a partit, aki rögeszmésen ragaszkodik a nagy kerti ünnephez, annak ellenére, hogy édesanyja ezt nem akarja, sőt, inkább leissza magát, elmenekül a rendezvényről, a köd is mindent beborít, az eső is esni kezd. Szinte már a végtelenségig nyúzza Siri az idegeinket, olyan értetlen. Mi kell ennek a nőnek, hogy végre kinyissa a szemét? Persze megvan az ő saját feldolgozatlan bűne, ami sokkal inkább büntetés, mint bűn. Hat éves korában, amikor az öccsére kellett vigyáznia, a négyéves kisfiú belefullad a vízbe. Teljesen homályban marad, mit is tett, vagy nem tett a kislány, már csak a teherként rajta ragadt tragédiát viszi magával egy életen át. Ennek a feldolgozhatatlanságát az anyjából, Jennyből áradó ki nem mondott, de jól felépített, lerombolhatatlan vád-vár adja. Ez a nő volt számomra a legelviselhetetlenebb az egész könyvben. Szívtelen és önző. Siri, akinek jól menő éttermei vannak, látszólag jól boldogul az életben, de valójában egy roskatag házasságban tengődik. Férje Jon az író, aki egy trilógia harmadik kötetén dolgozik, immáron 5. éve, lassan visszahúzódik a család életéből. Eltűnik a hálószobából, mondván dolgozik, kivonul a gyereknevelésből, ezért is kell alkalmazni Millét, mivel ő ír, s lassan az egész történeten eluralkodik Jon írói válsága. A család egy teljesen fejre ejtett életet él, ahol az apa nem dolgozik, de nem is vigyáz a gyerekekre, nem tarja össze a családot, félre lépeget, és minden gondolatát az köti le, hogyan tüntesse el bűnei nyomát.

Siri és Jon gyerekei a tizenhárom éves Alma, aki épp most kezdi kamaszkorát,  és a talán ötéves, teljesen jellegtelen Liv, Mille felügyeletére vannak bízva ezen a nyáron. Alma talán szereti Millét a kezdetekben, de később féltékeny lesz Mille és az apjának kapcsolatára. Ugyanígy érez Siri is, kezdetben jó ötletnek tűnik Mille, de aztán állandóan féltékeny a lányra, többet gondol Jon és Mille kapcsolatába. Ami valljuk be is nehéz, hiszen Jon és Siri gyakorlatilag külön élnek. Jon a padlásszobában "alkot" míg a család a földszinten éli az életét. (Érdekes ez a térbeli tagozódás is.)

Az események leírását egy nagyon laza kapcsolódás jellemzi. Leginkább a szereplők múltba révedő tekintete adja a történet töltelékét. Érdekes volt számomra a különböző személyek nézőpontjának egymásra vetítése. Több jelenetet többször is végig nézhetünk, más-más szereplő oldaláról. Itt-ott találkoznak az események, és szinte felülről nézhetjük bolyongásukat, ahogy súrolják egymást.

Komor témája ellenére, nagyon tetszett a könyv. Szerintem a legjobb Linn Ullmann mű, bár "Az áldott gyermek" is legalább ekkora hatással volt rám. Ebben a könyvben jobban érzem az írónő alaposságát, és a háttér, a múlt  kidolgozását. Stílusában ismét a skandináv jellegzetességek nyertek meg, azok a megfoghatatlan kis apróságok, amiktől olyan egyediek ezek a könyvek. Talán egyfajta nyersség, leplezetlenség keveredve a brutalitással.

Az elmúlt éveben több Ingmar Bergman könyvet is olvastam, elkezdtem újra nézni filmjeit, s ennek tükrében azt mondhatom, hogy most tapasztaltam meg talán leginkább Linn Ullmann munkájában az apai örökség visszfényét. Nagyon érdekes ezeket az apró kis szikrákat megtapasztalni.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: ? Talán a vidék?

Linn Ullmann

és egy érdekes cikk a könyvvel kapcsolatban

Scolar Kiadó. 2012

Eredeti cím: Det dyrebare

Fordította: Petrikovics Edit

Ár: 3250,- Ft

„Anyám tehát tartotta bennem a lelket, nélküle odavesztem volna, táplálta belém a lelkierőt...

A köldökzsinór működött.”

Egy életre szóló, el nem szakítható köldökzsinór-kapcsolat. Anya és fia. Két magányos, le nem győzhető harcos. Egymást éltetik. A fiú ereje az anyjában van, s az anyát a fiú majdani sikere élteti. Szilárd meggyőződéssel neveli egy dicsőséges jövőbe.

Romain Gary, közismertebb álnevén, Émile Ajar története ez. Gyermekkorát Wilnóban, Moszkvában, Varsóban majd dél-franciaországban, Nizzában tölti. Tulajdonképpen egész gyermekkorát egy franciaországi úticél lengi körül, amit frankomán anyja táplál benne. Látja fiát mint híres hegedűművészt, balett táncost, matematikust, de miután sorra kiderül tehetségtelensége, egyedüli mentsvárként az irodalom fellegvárának megostromlása marad. Sőt, diplomata lesz a fiából- reméli az anya, -Franciaország nagykövete. Romain Gary a későbbiekben valóban híres író lesz, aki több álnéven publikál. Romain Gary valóban diplomata is lesz. Bernben, Szófiában és Los Angeles-ben is szolgál. De előtte fel kell nőnie, ami nem is olyan egyszerű egy ilyen határozott édesanya mellett. Ha ez a történet egy fikció lenne, azt mondanám, hogy hihetetlen egy figura volt ez a nő, de tudván, hogy önéletrajzi könyvről van szó - az anya valós-, talán még lélegzetelállítóbb alakja. Erre mondják, hogy a jég hátán is megél. Egy igazi „Kurázsi mama”. Nem nehéz felismerni Émile Ajar Előttem az élet című, -egyik kedvenc könyvem- főszereplőjét Róza mamát és a kis Momót. A semmiből teremti elő a mindennapi betevő falatot, házal az értékeivel, majd egy francia divatcég „valós” képviselőjeként árul kalapokat, ruhákat. Mikor a tönk szélére kerülnek, mindent elvesztenek egy halálugrással Nizzában kezdenek új életet. Romain szépen halad a tanulmányaiban, elvégzi a jogi egyetemet, szabadidejében írogat, hogy beteljesíthesse anyja látomásait, hogy híres író lesz és diplomata, de az ő életébe is belép a világháború borzalma. Repülőtisztként szolgálja hazáját, Franciaországot, s anyja hazafisága élteti a nehéz pillanatokban. Nehéz pillanat pedig akad bőven. Sorra halnak meg honfitársai, érthetetlen balesetek áldozatai lesznek barátai, többször csak a vak szerencse menti meg életét. Ki, vagy mi tartja meg őt a létben? Romain hiszi, hogy az a valaki az Anyja. Akár Afrikában, akár Angliában harcol, végig magán érzi anyja tekintetét, cselekedeteinek egyetlen fokmérője az anyja.

Bármily cudar is volt Romain gyermekkora, bármily tragikus is volt a háború rémálma, könyvéből nem a kiábrándultság árad, mindent beporoz egy leheletfinom humor, az önirónia kaján mosolya. Lehetetlennek tartja az életet humor nélkül.

Ez a könyv a már-már beteges anyai szeretet tanúja. Annak a szeretetnek, amely hihetetlen dolgokra teszi képessé az embert.

„Van valami különös szépség azokon a gyermekeken, akiket nagyon szeretnek. Nem vonalak és formát teszik ezt, és nem is a ruhától vagy a hajviselettől függ. Valami csodás fény van a hajukon: a simogató kéz nyoma. Csodás fény a szemükben: anyjuk értük sírt könnyeinek fénye. És a szavukban valami megvesztegető csengés: szerető szavaknak a visszhangja.” (Kosáryné Réz Lola-Filoména)

Hozott pontszám: 4/5

A kötetért köszönet a Park Kiadónak

Park Kiadó, Budapest 2012

Eredeti cím: La promesse de l'aube

Fordította: Bognár Róbert

Ár: 3500,-Ft

Drága Käbi!

Köszönöm, hogy elolvashattam a levelezésedet a te Immiddel. Ingmar valóban különleges ember volt, és kivételes élmény lehetett a vele eltöltött idő. Igazából sokkal több levelet szerettem volna olvasni. Meg akartam tudni, választ akartam én is kapni, hogy tényleg, hova is tűnt az a nagy szerelem? Fájt a szívem, amikor azt tapasztaltam, hogy te jobban szeretted őt, mint ő téged. Fájt, de én is megértettem, hogy Ingmar csak ezt volt képes adni neked. Azt írtad, hogy: "nem hiszek a hűségben, viszont hiszek az abszolúte őszinteségben. Soha nem tudok hűséges maradni senkihez....Hűnek lenni egyszerűen lehetetlen..." Azt hiszem Ingmar is ilyen volt.A lelke annyi mindenre volt fogékony, hogy nem tudott nem beleszeretni a szépbe. Igazán szeretni -talán csak Rose-t tudta. De lehet, hogy ezt csak én gondolom.

Töredékes a kép, amit a szerelmetekről olvashatok. Összességében borús. Lehetetlen volt a ti zaklatott életetekben kiteljesíteni ezt a kapcsolatot.

Ingmar a zenédbe szeretett bele. Ujjaid könnyed futásába a fekete-fehér billentyűkön. Abba, amit a zenéd váltott ki belőle. Tele volt gazdagsággal.

Mégis, én irigylem minden perceteket. Irigylem a szerelmeteket, egymás kezébe fonódó ujjaitokat. Minden gyötrelem ellenére, csodás lehetett ez az együttlét.

"...forró hullámokat akarok kelteni benned...azt akarom, hogy ...égessen a vágy!"

Hozott pontszám: 4/5

Európa Kiadó, Budapest 2012

Eredeti cím: Vart tog all denna kärlek vägen?

Fordította:Kúnos László

Ár: 2300,- Ft

Van egy kedvenc fülbevalóm, amit elég sokat hordok, és gyakran előfordult, hogy megkérdezték "-Csak nem muranói üveg?" Ilyenkor jött a sablonos válaszom, "-Nem, porcelán, itt és itt vettem"De egy idő után már engem is nagyon kezdett érdekelni, hogy milyen is lehet ez a muranói üveg, amit állandóan megidézek a saját egyszerű kis ékszeremmel.

Ezért is keltette fel a figyelmemet Marina Fiorato könyve, ami reményeim szerint magáról Muranóról szól, és megtudhatunk titkokat az üvegkészítésről is. Szegény könyv elég nagy hendikeppel indult, mert a borítón  van egy ajánlás Susan Vreeland-tól, aki a Leány gyöngy fülbevalóval könyv szerzője. Ez érdekes, mert a fent említett könyvet Tracy Chevalier írta, Susan Vreeland-nak meg a Játcinkék ruhás lányt köszönhetjük. Ezért aztán végig kicsit fentartásos voltam minden, a könyvben elhangzó informális adattal szemben.  Persze ez az én bajom volt, mert a megvizsgált adatok rendben voltak. (pl. Ismerhette-e XIV. Lajos Monteverdi operáját és hasonlók) De a gyanú sajnos, állandóan ott lebegett mellettem. (150. oldalon a szerző levezeti a ciao szó jelentését, egy picit döcögős nekem) Ugyanis az írónő tényleg nagyon sok érdekes információval szolgált.

A két szálon futó cselekmény egyik motívuma a XVII. század vége felé játszódik, Muranó szigetén, ahol egy üvegfúvó, Corradino Manin egy véletlennek köszönhetően felfedezi a tökéletes tükörkészítés titkát. Hogy mit kezd a titokkal, azt próbálja kideríteni leszármazottja, a napjainkban élő, Leonora Manin. A lány éppen túl van egy váláson, nem találja helyét otthonában, Angliában, és a munkájával kapcsolatban is önértékelési dilemmái vannak. Gondol egy nagyot, elutazik Velencébe, jelentkezik egy fornacéba (műhelybe), ahol nevére való tekintettel felveszik, hiszen a nagy Manin utóda. Aztán a múltban való vájkálás során sok olyan dolog is kiderül, ami nem teszi a lányt túl boldoggá.

A múltban játszódó események nagyon tetszettek, a reneszász Velence, Muranó szigete, ahol szinte rabságban éltek a titkukat őrző üvegfúvó mesterek, a halottak szigete, a zene és az állandóan felidézett Dante könyv idézetei varázslatosak voltak. Corradino alakja tökéletes volt. Logikusak voltak cselekedetei, ábrázolása hitelesnek tűnt. Ezzel szemben a jelenben játszódó rész számomra giccses volt, közhelyes, és mindent beborított valami rózsaszínű szirup. Rémes volt a szerelmi szál, hézagosak voltak az események és a piros szíven kívül semmi sem tetszett benne.

Összeségében nem tudok képet alkotni az írónőről sem. Érdekes és fantasztikus lehett a XVII. századi Európa kézművesipari fellegvára, ahol virágzott a kultúra, a művészet, a francia udvar ábrázolása is lenyűgözött,  de olyan ez a könyv, mintha nem ugyanaz a szerző írta volna a két történetet. (?)

Hozott pontszám: 3/4

Kedvenc karakter: Corradino Mannin

Marina Fiorato

IPC Mirror Könyvek Kiadó

Eredeti cím: The Glassbowler of Murano

Fordította: Fazekas Eszter

Ár: 2990,- Ft (Könyvtárunk jóvoltából)

Akarsz keresni huszonöt őrét? – kérdezi Dag barátságosan
vigyorogva. Jobb kezét a háta mögé dugja. A konyhai lépcső
mögött állnak, ahová Pu, a tilalom ellenére, éppen pisilni ment.
– Persze hogy akarok.
-Jó. Akkor most ide leteszem a huszonöt őrész. – Dag leteszi a
pénzt a lépcsőre. Titokzatosnak és izgatottnak látszik.
– Mit kell csinálnom?
– Meg kell enned ezt a gilisztát.
– Mi?
– Ne tátsd ilyen hülyén a szádat.
– Meg kell ennem ezt a gilisztát?
Dag egy tekergőző gilisztát tart Pu orra elé. – Soha az életbe
nem fogok gilisztát enni. – És ha ötven őrét kapsz? – Nem.
Soha!
– És hetvenötért, Pu? Az már piszok sok pénz.
Pamacs jelenik meg a lépcsőn szája szélét nyaldosva a reggelije
után. Alázatos farkcsóválással köszönti urát és parancsolóját, és
gúnyos pillantással méri végig ellenfelét, Put.
– Miért akarod, hogy megegyem ezt a gilisztát? Hiszen ez
undorító.
-A srácok megkértek, hogy próbáljam ki, milyen bátor vagy.
– Mi? Hogy én?
– Igen. Ha elég bátor vagy, tagja lehetsz a titkos
szövetségünknek, és ráadásul még kereshetsz is hetvenöt őrét.
– Egy koronáért megeszem.
-Te tiszta hülye vagy. Egy koronáért? Annyiért
már az Emma néni szarát is meg kéne enned.
59
– Van egyáltalán hetvenöt őréd? – kérdezi Pu
gyanakodva.
– Tessék, itt van, megnézheted. Három fényes huszonöt őrés. Itt
van. Es itt a giliszta is. Na?
-A felét megeszem.
– Na ne nézz hülyének! Vagy megeszed az egészet, vagy semmit.
Sejtettem, hogy ügyeskedni akarsz. Gyáva féreg vagy, akit soha
nem veszünk be magunk közé, ugye, Pamacs?
Dag Pamacsra néz, aki kinyitja száját, és kilógatja hosszú
nyelvét. Pamacs vigyorog, ez nyilvánvaló.
-Add ide azt a rohadt gilisztát! – kiáltja Pu elvakultan a dühtől és
a pénzsóvárságtól. Bedugja a gilisztát a szájába, és elkezdi rágni,
rágni, rágni. Szeme megtelik könnyel. Folytatja a rágást. A giliszta
ide-oda tekereg a nyelve alatt, egyik darabja megpróbál kibújni a
szájából, de Pu visszatömi. Aztán nyelni kezdi, és csak nyeli és
nyeli. Gyomra hevesen összerándul, de Pu legyűri émelygését.
– Tessék, megettem – mondja Pu.
– Tátsd ki a szád, hadd nézzem meg.
Pu kitátja száját, bátyja hosszasan vizsgálja. Aztán azt mondja,
hogy most már inkább csukja be a száját, nehogy kiugorjon belőle
a giliszta. Felszedi a három huszonöt őrész, és szól Pamacsnak.
– Most mi a franc van? – kiáltja Pu.
Dag megfordul, és lemondóan néz öccsére: – A srácokkal azt
gondoltuk, hogy kipróbáljuk, milyen hülye vagy. Ha olyan
baromian hülye vagy, hogy hetvenöt őréért megeszel egy
gilisztát, akkor nem lehetsz tagja a szövetségünknek. És ilyen
hülyeséggel semmiképp sem kereshetsz hetvenöt őrét."

1926 nyarán vagyunk, a Bergman család nem rég vásárolt nyaralójában, Dalarnában. A házigazda érkezését várják, Erik Bergmanét, Dag, Ingmar -aki a könyvben "Pu" néven szerepel, és éppen nyolc esztendős- és Lillan (valóságban Margareta) édesapjáét. De velük nyaral még a család patronáltja Márta, és Marianne, Dag  titkos szerelme, egyébként nyári tanítója, valamint a segítők Lalla ás Maj. Velük van még Erik nagynénje Emma néni is. A mozgalmas hétköznapok nem mentesek a feszültségektől. Dag állandóan piszkálja öccsét, Put, aki viszonzásul hugukon áll bosszút. A szülők között is érezhető, hogy nincs minden rendben. Emma néni az öregségtől szenved, és a színen feltűnik még a Mama is, Erik Bergman anyja, aki a magára maradás nyűgét cipeli. A kis Pu pedig legfőképp azzal van elfoglalva, hogy másnap Krisztus Megdicsőülésének napjának hajnalán ott legyen a titokzatos helyen. Vasárnap született gyerek lévén, ha egy olyan helyre megy, ahol valaki egyszer öngyilkos lett, akkor látnoki képességekre tehet szert. Az események csúcspontja az a hajnal, amikor Pu fültanúja lesz szülei vitájának, s ennek legombolyodó szála a fiú és édesapja kirándulása a távoli templomba, ahol apja tartja az ünnepi prédikációt. A kalandos utazás során Pu hol rettentően közel érzi magához apját, hol gyűlöli. Ez a kettős érzés elkíséri őt egész élete során az apjához fűződő kapcsolatában.

A látszólag egyszerű történetet a bergmani szemlélés teszi nagy élménnyé. Sokszor, mintha csak egy kamerával pásztáznánk, a pillanatban rögzült képeket látjuk. Ilyen kinagyított jelenet a családi vacsora, sőt még inkább az, amikor Pu elszalad és visszanéz a házra, amely nyüzsög az élettől. Mindenki csinál valami, közben pedig mintha csak állnának. Csodálatos képek vannak, amiket magunk előtt láthatunk, holott Bergman szűken méri a szereplők leírását, egy-egy vonást ad csak nekünk.

"  Maj az ágyat csinálja anya szobájában, fenn az emeleten. Elhúzza a csipkefüggönyt az egyetlen nyitható ablak elől, kikiabál Punak, és integet. Pu erőtlenül visszainteget. Maj vasárnapi nyári ruhájának szögletes kivágása van, és amint előrehajol, Pu megpillantja a mellét. Maj vörös haja frissen van mosva, ilyenkor nem lehet összefonni, lángoló koszorúként öleli körbe szeplős, bájos arcát."

Sok év távlatából tekint vissza Bergman erre a régi-régi nyárra, ami talán a gyermekkor végét jelentette az író-rendező számára, amikor szembe kellett néznie az álom és valóság szétválásának.

Nekem nagyon tetszett ez a történet. Hálás vagyok, hogy ilyen intim helyzetekbe nyerhettem bepillantást, kicsit én is szemlélődő tagja lehettem  a családnak.

Dag, Margareta, Ingmar Bergman 1925

Szülei, Erik és Karin Bergman 1910-ben

Hozott pontszám: 5

Európa Könyvkiadó, Budapest 1994/ 2012

Eredeti cím: Söndagsbarn

Fordította: Kúnos László

Ár: 2800,- Ft(Könyvtárunk jóvoltából)

Körülbelül négyéves-forma lehettem, amikor azzal a kijelentéssel leptem meg környezetemet, hogy tudok németül.

– Hogyhogy?

– Hát úgy, hogy ha a lámpa az Lampe és a láda az Lade, akkor a szoba csak Sobbe és a kályha csak Kaiche lehet.

Lomb Kató-Így tanulok nyelveket

"Országos reprezentatív felmérésekben megkérdeztük, mit tartanak a legfontosabb értéknek az emberek, és első helyen a boldogságot jelölték meg. Kérdés csak az, mit értsünk boldogságon? Magyarországon a kollektivizmus jelszavai lejáratták, kiüresítették az olyan legszebb fogalmakat is, mint az összetartozás, a közösség. Így termékeny talajt talál a fogyasztói társadalom boldogságeszménye, amely a szabadságot a kapcsolatoktól való szabadságban látja, és a magány csapdájába sodorja a manipulálható tömeget"

Azt,  hogy nincs minden rendben a társadalom gondolkodásában a családdal kapcsolatban, azt mindenki érzékelheti, mind hazánkban, mind világszerte. Sokan kutatják mi vezet korunk népbetegségeihez, úgy mint magány, depresszió, borderline személyiségzavar, kiábrándultság és még sorolhatnám. Kopp Mária feltevése,  hogy a személyiségzavarok kiváltó okai a nem kiegyensúlyozott családban, illetve családnélküliségben keresendők. De mitől jó és működőképes egy család. Alapvetően attól függ, hogy mennyire egészségesek lelkileg  a családtagok. De akkor, mi jellemzi az egészséges személyiséget? Itt a szerző Allport kritériumait állította mércének:

1, Nagymértékben kiterjesztett énérzéssel rendelkezik

2, Meghitt viszonyban van másokkal

3, Alapvető érzelmi biztonsággal rendelkezik

4, A külső valóságnak megfelelően élvezettel és rugalmasan észlel, gondolkodik és cselekszik

5, Képes énje tárgyiasítására, az önismerésre és humorra

6, Egységesítő életfilozófiában él

Természetesen a szerző kifejti, hogy mit  is jelentenek ezek a kritériumok, majd a boldogságkeresés útajaiban a pozitív pszichológusok gondolatait tárja elénk. Így jutunk el a bibliai boldogmondásokhoz, és ezen belül a jézusi Nyolc boldogsághoz. (Mt 5,1-10) Hogyan alkalmazható a Nyolc boldogság az emberi kapcsolatainkban. Itt csodálatos gondolatok következnek ennek kifejtéséről. A következő fejezetet a szerző a család támogató szerepének szenteli, hangsúlyozva, és rengeteg kutatási adattal alátámasztva, hogy a család a pozitív életminőség alapja. Nekem itt sok ismerős gondolat szerepelt, mivel mostanság olvasom a szerző egy másik munkáját is, A magyar lelkiállapot, 2008 -ot, ahol, ha lehet mondani még számszerűbben jelenik meg a család pozitív valósága. Ebben a fejezetben olyan témákat karcolgat Kopp Mária, mint  a tömegtájékoztatás szerepe a mai családban (nagyon fontosnak tartom a felelősségét), a család és iskola együttműködését, konfliktusok, krízisek kezelését.

Ezután jött nekem a nagy csalódás, ugyanis, bár a könyv felénél tartottam, annak mégis vége volt. A következő száz oldal a "Fiatalok hozzászólásai" címen fut, és tulajdonképpen diákok házi dolgozatait tartalmazza, a család témakörrel kapcsolatban. Ezek között vannak kifejezetten jók, de gyöngécskék is akadnak. Tulajdonképpen ezzel sem lenne baj, hiszen mintegy tükröt mutat a kötet első felének, hogy valójában mit gondolnak a fiatalok, csak én ezt nem tudtam, és így nagyon meglepődtem. Ettől függetlenül átfutottam a jegyzeteket, és összességében azt mondhatom, hogy nincs még minden veszve, az emberek legtöbbje szíve mélyén családra vágyik.

Szomorú apropója lett  a könyvnek, mert nem sokra rá, hogy valamikor március környékén megvettem ezt a kötetet, férje után, életének 70 életévében Kopp Mária is  elhunyt. Hálás szívvel emlékezünk rá!

Kopp Mária

Hozott pontszám: 4

Szent István Társulat, Budapest 2011

Ár: 1960,- Ft

Amikor még kicsi fiú voltam,
kalitkában vergõdve daloltam -
sose vágytam kinõni belõle,
ijedezve lestem a jövõbe.
Nem mennék
soha vissza,
nem mennék
soha vissza,
nem csábít a színarany kalitka.

Mikor kezes-lábas ifju voltam,
kamasz-lázban csetlettem-botoltam -
tudtam hogy csak egy az ifjuságom
s azt hittem, majd holtig visszavágyom.
Nem mennék
soha vissza
nem mennék
soha vissza,
hol könnyemet rideg párna issza.

Most mint gallyat a máglya égése,
befogad az Isten szenvedése -
nem véges kín, mint vágott-libáé:
határtalan, mint a termõ tájé.
Nem mennék
soha vissza,
nem mennék
soha vissza,
kínom olyan kerek, égi-tiszta.

"Egyszer átmennek Elbára -persze úszva, mondták, és soha többé nem jönnek vissza"

Amikor fél éve elszállt az utolsó hónapjaim bejegyzése, akkor a kedvem is alaposan elszállt a blogolástól. Hónap óta csak a MOLY-on értékelem a könyveket, pár szavas, inkább velős, érzelmi rámhatás alapján. De most kénytelen vagyok erről a könyről egy alaposabb értékelést adni, mert nem lehet mellette elmenni. Egyszerre megrázó, kijózanító, reménytelen és felrázó.

A helyszín a toscnai Piombino. Egy tengerpati városka, szemben Elba szigetével. De senki sem ez a hely jut eszébe, amikor Toscanát emlegetjük. Ennek a városnak a szívében ugyanis egy acélgyár áll, a Lucchini. A környék apáinak és fiainak ez a gyár ad munkát, ez tartja életben a piombinoi családokat. A gyár. Lelketlenségével, monumentalitásával, szűnni nem akaró éhségével a monotonitás végeláthatatlan valósága. Mint egy előre elrendelt út. Vajon ki lehet-e törni ebből az igából, van-e választása a fiataloknak. Mert a gyár lassan, alattomosan hat az emberekre, kivérzett akalokká gyűri őket. Mindenki csak a hatását észleli, és a maga módján kitörni vágyik. A történet főszereplői,  Francesca és Anna a tizennegyedik szülinapjukra készülnek, ők is tele vannak tervekkel, vágyakkal. De barátságukat egy előre nem látható mozzanat megszakítja. Borzasztóan szenvednek ebben az állapotban, hiszen eddigi életük szinte minden percét megosztották egymással. Mindketten élik saját kis burkukban életüket, hajszolják a boldogságukat, miközben tudják, hogy csak egy dolog tenné őket boldoggá, a másik.

Most úgy tűnhet, hogy ez a könyv egy XXI. századi leányregény, és valóban megállja helyét a  könyvtár ifjúsági polcán. De nem. Mert a történet egy olyan valóságban gyökerezik, aminek létezéséről az emberek legtöbbje csak a hírekből értesül. Mert ezek a lányok fiatal, szexi testüket használják fel arra, hogy a középpontba kerüljenek. Nem riadnak vissza semmilyen hajmeresztő dologtól sem, és ezek a férfiakat semmi sem érdekli csak a szex, a pucér nők és a dugás. A kokaint olyan természetességgel használják, mint mi a fogkefét. Lételemük egy mámoros más-állapot. Aki le akar lépni az acélgyárba vezető pihe-puha útról, az nem lát más kilátást csak a prostitúciót, rablást, lopást. Silvia Avallone tesz egy gyenge kísérletet, hogy bevonjon a körbe egy lányt, aki elmegy tanulni, majd visszatér, diplomásan, és ő is beszáll a gyár vérkeringésébe, de valóban gyönge próbálkozás marad csak. Valójában a lány apja orvos, tehát igazából nem is nagy kitörésről van itt szó. Nagyon hiányzott ebből a történetből egy igazán jó jellem, egy karakán személy, vagy valaki, aki csak egy csöppnyi reménysugarat hoz ebbe az életbe. De semmi.

Minden fémszagú szürkesége ellenére ez a könyv egy remekmű, egy tökéletesen komponált tragédia. A gyár csak gyűjtőpontja azoknak a kényszerpályáknak, amikből képtelenek vagyunk kitörni, amik napról-napra gyávákká tesznek bennünket. Látjuk a többiek tragédiáját, de hisszük, hogy mi mások vagyunk, velünk ez nem történhet meg. Ilyen szempontból remek az a jelenet, amikor Anna, akinek már jó ideje barátja van, a történet vége felé a tengerparton fürdőzve meglátja a nála fitalabb, feltörekvő generáció szárnypróbálgatásait. A szerző éles kontúrral mutat rá az "öregedő" Annára. Maga Elba szigete is jelképpé válik,a hely, ahová vágyunk, de soha nem juthatunk el, ahová talán elvisz a fiúnk, vagy nem. Pedig milyen közel van, milyen elérhető. Talán az egyetlen pozitív kis esemény, amikor a lányok rájönnek, elérhető a vágyuk.

Avallone a kötet elején azt írja, hogy könyv mindenestül az ő képzeletének szüleménye, de nem kell nagy tudornak lennünk, hogy ráeszméljünk, ez nem Piombino-ról szól, hanem egy egész társadalmat érintő problémáról ad képet. Minden vidéknek és környezetnek megvan a maga gyára, ami kilátástalanságba sodorja az ott élőket.

Hosszasan lehetne még erről írni.

Végezetül még egyszer hangsúlyoznám, hogy nem kamaszoknak való olvasmány. Nyomasztó, reménytelen, lehúzó, és olvasása is nagy figyelmet kíván. Sokszor nem lehet tudni pontosan miről beszélnek  a szereplők, van, hogy bekezdésenként ugrál a szerző a leírásban, nehéz követni, kiről van éppen szó.

A fiatal Silvia Avallone első regénye a tavalyi év egyik legnagyobb könyvszenzációja volt Olaszországban. Már hat nyelvre lefordították, és készül a film is belőle.

Hozott pontszám: 4/5

Kedvenc karakter: nincs

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011

Eredeti cím: Acciaio

Fordította: Lukácsi Margit (a maliciózus szót még mindig utálom és magyartalannak tartom)

Ár: 2900,- Ft (Könyvtárból kölcsönözve)

"Én, akinek megadatott, hogy elsajátítsam a tudást, s világosan lássak e téren, ettől az órától minden erőmmel és képességemmel azon leszek, hogy szárnyakat adjak az embereknek..."

Blixentől még csak a Téli regéket olvastam, azt is azért, mert nem sikerült beszereznem akkortájt  ezt a könyvet, nevezetesen az ebben a könyvben szereplő "Babette lakomája"című történetet. Most összehasonlítva a két kötetet, azt mondom, hogy ez az öt elbeszélés jóval kiforrottabbnak, sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a fent említett Téli regék. De épp oly érdekes és izgalmas, mint amaz. Az egyik a rege címet viseli, míg a másik az anekdotát. Volt egy magyar tanárnőm, aki sok anekdotát ismert, és, ha tisztességesen viselkedett az osztály, megörvendeztetett minket egy ilyennel. Azóta szeretem az anekdotát, amely valahogy azt sugallja, hogy ő több, mint a rege, mert nagyobb valóságtartalommal bír. Szinte hihető, bármily hihetetlennek is tűnik. Akárcsak a dán írónő történetei. Néhol semmi sem választja el a valóságot a mesétől, és akadnak olyan anekdoták, amiket nehéz valóságosnak vélni. De, ez  mindegy is, mert hallgatni viszont nagyon jó.

Az öt történetet nem egymás után olvastam, hanem Babette-el kezdtem, hiszen arra voltam a legkíváncsibb. Babette francia menekültként érkezik a norvég testvérpárhoz, Martinához és Philippa-hoz, hogy szakácsnőként szolgálja meg befogadását. A puritán nővérek életstílusa eltér attól, amit Babette megszokott, de alkalmazkodik hozzá hosszú éveken keresztül, míg nem egyik nap nem üti markát egy óriási pénznyeremény. Babette ekkor lakomát ad a lányok elhunyt apjának tiszteletére. Ez a lakoma egy pillanatra kizökkent mindenkit az idő egyenletesen haladó sémájából.

Igazi lélektani történet, nem várt fordulattal, melyet maga az emberi lélek zegzugossága igazol. Nagyon tetszett.

Aztán A halhatatlan történetet olvastam, amely szintén tökéletes kis remekmű, egy morcos, fukar úrról, aki elhatározza, hogy valóra vált egy régi, szájról szájra járó legendát. Ezt olvasva talán elhiszi az ember, hogy a gazdagoknak minden sikerülhet. Amikor befejeztem a történetet, úgy éreztem, hogy ez jobb, mint Babette története. De ugyanígy jártam a harmadik nagyobb lélegzetvételű elbeszéléssel, a Viharokkal is, olvasás után, még az előzőnél is jobbnak éreztem. De a két rövidebb darab, A búvár és A gyűrű is belém égette magát.

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szépet akar olvasni, olykor szomorúan szépet.

Sajnálom, hogy a Polár Könyvek ennyire méltánytalanul nem ismertek, mert szerintem kitűnő munkával van dolgunk.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc történet: Viharok (mert azt olvastam legutoljára :)

Polar Könyvek Kiadó, 2008

Eredeti cím: Skaebne-Anekdoter

Fordította: Kertész Judit

Ár: 2600.- Ft

"Az a fajta szépség, melyet nézel, és mintha egy apró kavics pottyanna a szív legmélyebb pontjára. Pedig az odavezető tekervényes csatorna cikkcakkban fut és olyan mélységes, hogy oda aztán semmi sem jut el egykönnyen."

Van, hogy tekintetünk odatapad egy szépséges fülre, s ez a véletlen pillanat évekre lehorgonyozza életünket, sőt egész további létünkre hatással van. Egy ilyen apró kis jelenség indítja útjára Murakami névtelen főszereplőjének kalandját. A szépséges fül tulajdonosával, a Kikivel való találkozás évek múltán is visszatérő álmává válik főhősünknek. Szabaddá teszi magát, és a lány nyomába szegődik, de régi találkozásaik színterén, a Delfin Szálló helyén egy új, ultra modern hotel áll. Bár az új szálloda  a régi nevét viseli, mégis látszólag semmi követhető szálat nem ad Kiki megtalálásához. Hősünk ennek ellenére megszáll a Delfinben, aztán lassacskán csepegnek apró kis jelek, nyomok, amik reményt adhatnak. De, hogy ne legyen minden szép és meseszerű, váratlanul megölnek egy lányt, May-t, akivel hősünk egy luxus call-girl szolgálaton keresztül ismerkedik meg. Ki ölhette meg a lányt, mi köze van mindehhez Kikinek, és hol lehet Kiki?

Hősünk érdekes emberekkel találkozik útja során, mondhatni, senkit sem fúj a szél véletlenül arra, ahol  ő jár. Megismerkedik egy különleges érzékenységű kamaszlánnyal, Hófehérrel, annak fotóművész anyjával, Harmattal, s Harmat szeretőjével, a félkarú költővel. Nem szabad kihagyni a Delfin Szálló recepciós kisasszonyát, a végtelenül letisztult Jumijosi kisasszonyt. Az ő szerepe, az én olvasatomban talán az egyik legfontosabb, hiszen ez a hölgy képviseli azt az egyszerű és tiszta, mégis rendkívül reális valóságot, magát a fényt, ahová főhősünk mindvégig kimondatlanul is vágyik. A történet elején összecsapnak a hullámok a főszereplő feje felett, ezért is enged a hosszú idő óta, őt szólongató hangnak, egy síró hangnak, s vág neki a kalandnak, látszólag Kiki felé. Valójában, önmagát gyógyítja, vissza akar térni arra a pontra, ahol még boldog volt. De más úton kell meglelni az összhangot magával és a világgal. Ebben segít a szálló titokzatos folyosóján felbukkanó Birkaember. Ez az "ember" lesz az, aki megadja neki a választ, a világhoz való helyes viszonyulás mankóit:

"– Értem én. De mégis mit kellene tennem?
– Táncolj! – mondta a Birkaember. – Te csak táncolj, ahogy fügyülnek, míg szól a muzsika! Nem tudom érted-e, kit beszélek. Táncolj, táncolj szakadatlan, abba ne hagyd! Ne gondolj azzal, hogy miért! Ne törd a fejed azon, hogy mit jelenthet, mert eleve nem jelent semmit. De ha rágondolsz, megállsz, ha pedig megállsz, ha pedig nem rakod a lábad szabályosan, én sem tudok mit tenni érted. Minden kapsolatod megszűnik. Örökre elveszted őket. Akkor már sehol nem lesz számodra hely, csak itt élhetsz. Lassanként bekebelez majd téged az itteni világ. Szóval a lábad meg nem állhat. Akármilyen ostobának tűnik is, ne törődj vele! Te csak járd a táncot, abba ne hagyd! És ami beléd feszült, lassanként fellazul majd. Van még, amiről nem késtél le. Megtesszük, amit lehet. Teljes erőből. Nincs semmi félnivalónk. Te most kifáradtál és meg vagy rémülva, ez mindenkivel megesik néha. Olyan érzés szállt meg, hogy mindet, de mindet elrontottál. Ettől megtorpan az ember, a lába nem mozdul.
Megint felnéztem a falon ugráló árnyékra, azt figyeltem egy ideig.
-De tehetsz mást: táncolnod kell! – folyatta Birkaember. – Méghozzá szünet nélkül és olyan derekasan, hogy mindenki elámuljon, aki látja. Talán akkor tudok segíteni. Táncolni kell, amíg a zene szól.
Azért hát táncolj csak, táncolj, míg szól a muzsika!"

Milyen könnyű itt elveszni, elmagányosodni, elveszteni a fonalat

Úgy, de úgy vágyódtam már egy ideje Murakami hangjára. Aki olvasott már valamit tőle, az tudja miről van szó. A szinte minden lapon feltűnő zenei utalások, a kultikus és kevésbé kultikus ételek, a macskák jelentősége, az át meg átszövő mágikus elemek, miközben egy nagyon is valóságos helyszín, Tokió és környéke ad hátteret az eseményeknek. Bár ebben a történetben is van egy nagyobb elutazás, egy kiszakadás a megszokottból. Ez már más regényeiben is kulcsszerepet töltött be, mint a gyógyulás eszköze, akárcsak ebben a történetben.

Nem szeretném rangsorolni Murakami könyveit, csak annyit mondhatok, hogy ezt most nagyon jó volt olvasni, jól esett.

Hozott pontszám: 5 (jól kezdődik ez az év )

Geopen Kiadó 2010

Eredeti cím: Dansu, dansu, dansu

Fordította: Erdős György

Ár: 3900,- Ft

A könyvet nyertem egy Geopenes játékon, köszönöm a Geopennek!

Éppen egy éve, karácsonyra kaptam ezt a könyvet. Emlékszem, hogy vágytam rá, és kicsit pironkodva írom, hogy egy esztendőnek kellett eltelnie, hogy megszülessen ez a bejegyzés. De megérte érlelni, és majd egy hónapon keresztül olvasni. Sőt, tanácsként mondom, aki meg bírja állni, akár egy éven át ízlelgesse a novellákat.

Mint mindig, Oates most is nagyon érdekes szereplőket válogatott össze, olykor meglepő szituációkba helyezve, bár ezek  alapvetően az élet adta helyzetek, de mégis valami különleges elegyet alkotnak valóság és képzelet keverékéből. Az embernek az az érzése, hogy ez akár velem is megtörténhetne, de "á, úgysem fog".

A három részre tagolt novellák nem kapcsolódnak egymáshoz, és igazából a csoportokon belül sem fedeztem fel rokonságot. Talán a harmadik fejezet novellái tűntek a legkiforrottabbaknak, mégis ki kell emelnem olyan gyöngyszemeket is, amik az előző fejezetekbe tartoztak. Ilyen a Meztelenül című írás, vagy a Kés. Ezek a novellák kiemelnek a nők életéből olyan mozaikdarabkákat, mint például a megaláztatás, a félelem, amelyeket kicsit körüljárva szinte megfoghatóvá teszik ezeket. Ahogy említettem, azt az érzést szítják fel az emberben, hogy ez velem is megtörténhet, én is így érzek és hasonlók. Ezért tud egzotikus és tipikus lenni egyszerre.

Oatestól megszoktuk, hogy írásaiban van valami erotikus, valami fanyar, fűszeres. Ezekre a novellákra is bátran elmondhatjuk ezeket, holott testi szerelemről, erotikus vonzalomról szó sincs. A címben szereplő Hőség ilyen téren nem jelenik meg, sokkal inkább érzek egy bizonyos töménységet. Mint egy erős parfüm illata, ami kellemes, izgató illattal kecsegtet, de túl erős. Ezért is jó, ha elhúzzuk az olvasást több hónapra.

Amit viszont egyértelműen megteremt Oates, az egy különleges teljes világ, amit egy jó novella tud elénk varázsolni akár 6-8 oldal alatt. Biztosan számíthat arra az ember, hogy nem szabadul a történet szülte miliőtől, ha befejez egy novellát. A jó novella számomra pontosan ezt jelenti. Ezek az írások ilyenek.

Hozott pontszám : 5

Kedvenc: Meztelenül, Kés, Családi történet

Trivium Kiadó, 2004

Eredeti cím: Heat and other stories

Fordította: Frigyik László

Ár:2490,- Ft

"Én nem értem. Miért kell ennek így lennie, miért kell mindig így történnie? Miért bolondok aranya a szerelem, ami másnapra elsárgult levéllé, sárrá vagy kásává változik? Hiszen az emberiség szerelem iránti vágyából szökkent szárba kultúránk azon része, mely nem közvetlenül az éhségünk csillapítását vagy az ellenségtől való védelmet célozza meg. Szépérzékünknek nincs más forrása. Minden művészetet, minden költészetet, minden zenét ez táplál. A leghitványabb modern történelmi festményt éppúgy, mint Raffaello Madonnáit és Steinlein kis párizsi munkásasszonyait, A halál angyalát éppúgy, mint az Énekek énekét és a Dalok könyvét Heinétől, a korálokat és a bécsi keringőt, igen, minden gipszstukkót a nyárspolgári házon, ahol lakom, minden tapétamintát, a porcelánváza alakjait amott, és a mintát a sálamon, mindent, amit díszíteni, szépíteni próbál, akár sikerrel, akár nem, minden ebből származik, még ha nagy kerülőkkel is. És ez nem az én éjszakai képzelgésem, hanem százszorosan bebizonyított tény. Azonban e forrás neve nem szerelem, hanem inkább álmodozás a szerelemről..."

Doktor Glas harminchárom éves, fiatal orvos, Stockholmban, valamikor az 1890-es évek végén. Igazából engem végig izgatott, hogy mikor játszódik az olyan erkölcsi kérdéseket boncolgató naplókönyv, mint a terhesség megszakítás, szexualitás, házasság, eutanázia, gyilkosság. Utalás van a Dreyfus-ügyre, ezért datáltam a századfordulóra.

Doktor Glas látszólag részese egy tizenkilencedik századbeli drámának, bár számomra komédiaként  indul a történet. Egy júniusi, tikkasztó meleg nyári napon, amikor minden mozdulatlanul áll, feltűnik a színen Gregorius lelkész, (magam előtt látom a színpadon), akinek rútsága Moliert is megihletné. Glas kitérne a pap elől, de már késő, muszáj meghallgatnia a férfi baját. Miközben az panaszkodik, párhuzamosan olvashatjuk, hogy az orvos mire gondol. (Na nem a nagy együttérzésre!) Az olvasó tényleg azt hiszi, hogy ez valami komédia. De a komédia vonásai lassan lepattognak, amikor sorra vonultatja fel a szerző a kor különböző társadalmi és problémájú embereit. A pap mellett az orvos volt minden dolgok tudója. Így jut Glas tudomására többek közt, ki akar a férjétől megszabadulni, ki az, aki nem kívánt gyereket hord a szíve alatt.

Az orvos bár csak külső szemlélője a dolgoknak, mégis lelkileg állandóan tépelődik, mi lenne a helyes, mi lenne a jó. Hatalom van a kezében, ezt ő is érzi, módjában van bizonyos dolgokat elsimítani.  Mégis, a jellemrajzában nagyon erős vonás a cinizmus. Nem mindennapi keverék ez. Mindemellett Glasra jellemző egy nagy fokú érzékenység is. A fenti idézet éppen az ő révedezése a szerelemről. De hasonló figyelemmel fordul a zene, a Hold, az idő vagy a halál felé is. Úgy érzem, hogy Glas legnagyobb baja a  magány volt. Gondolatai már-már az elme elborulását is megkérdőjelezik bennem, amit a céltalansága is erősít. Valami célocska azért pislákol előtte, de az sem túl erős, még ha egy végzetes tettel is akarja az olvasót erről meggyőzni.

A rövid, alig négy hónap eseményeit rögzítő történet legnagyobb erénye, hogy olvasása közben valahogy kihegyezi az ember érzékeit. Te is átveszed Glas tűnődéseit, te is átérzed a kapcsolatok ritkás szövedékét, te is hatalmat érzel a kezedben, hogy változtass valamit a környezetedben. De az elgondolkodás nem állhat meg itt, tovább kell látnod az orrodnál, tudod-e vállalni majd cselekedeteid következményeit?

A könyv fülszövege  Susan Sontag lelkes szavait idézi, amit én sem tudtam kiverni a fejemből: "Képzeljenek el egy klasszikus tizenkilencedik századi drámát, a főszerepben egy idősebb, basáskodó férfi, annak gyámoltalan lánya vagy ifjú felesége – adják hozzá Strindberg és Bergman érzékenységét – és akkor fogalmat alkothatnak arról az erőről és őszinteségről, amely az észak-európai irodalom e perzselő mester-művéből árad."

Igen, ez a bergmani érzékenység nagyon jellemző a könyvre. Sajnos már nem láthatjuk, mit hozott volna ki ebből a svéd filmrendező, de könnyen magunk elé képzelhetjük boldogtalan doktorunkat, amint Skeppsholm nedves utcán egyedül bóklászik.

Hozott pontszám: 5

Polar Könyvek Kiadó, 2008

Eredeti cím: Doktor Glas

Fordította: Papolczy Péter

Ár: 1900,- Ft (Könyvtári)

"Nagy munka a világmindenséget megalkotni, ezért bárki azt hihette volna, hogy az embert életre csalni a két öregnek nem lesz több egy fittyentésnél. Most mégis gondterhelten hajoltak az emberke fölé, s mindketten látták, hogy baj van vele.

-A törzse jó -állapította meg Hold anyó.

-Hát -vonta meg a vállát szerénykedve Ég Atyácska.

-Igyekeztem. S a keze?

-Ez az öt pici ujj igazán ügyes találmány -ismerte el Hold Anyó....Helyes, helyes -bólogatott Hold Anyó, aztán az emberke lábát kezdte vizslatni. -A járással, futással nem lesz gondja. Megkergetheti a rét pillangóit, elfuthat a vadállatok elől, és vásárolhat magának szobabiciklit....."

Böszörményi Gyula csodálatos meséje a teremtéstörténetébe ágyazva regéli el nekünk az emberek sokszínűségének okát. Ezt most lehet szó szerint is érteni, de úgy is, mint sokféleségünk magyarázatát. Ég Atyácska és Hold Anyó keze gyúrta a Földet, a Napot, a tengereket, és együtt homokozták össze mindazt,  mit a világ rejt.

A szerző nem kendőzi el előlünk és a gyerekek elől, hogy bizony a világ tele van feszültséggel. A másságából, annak el nem fogadásából mindig probléma lesz. Ugyanakkor rávilágít arra is, hogy Ég Atyácska és Hold Anyó milyen nagy örömet és szépséget talált művében, szinte rákérdezve, "Te miért nem ilyennek látod?" A humor mellett a vájt fülűek olyan érdekes szavakra is felfigyelhetnek, mint a "bajmolódni, töpszli, kisuvickolni, pemzli" és hasonló érdekes hangzású kifejezések. Ezek extra mosolyt csaltak az arcomra.

Ez az aranyos mese a Csimota Kiadó tolerancia sorozatának igen értékes tagja. A kedves hangvételen túl a könyv külön értéke Agócs Írisz vicces, ugyanakkor érzékeny rajzai.

Én azt mondanám, hogy ezt a könyvet minden gyereknek 4-5 éves kortól fel kellene olvasni, sőt olvasgatni nekik, mert igazán alkalmas arra, hogy jó mélyen elhelyezze bennük a tolerancia csíráját.

Ugye, milyen bájos?

Hozott pontszám: 5

A könyvet köszönöm a Csimota Kiadónak!

Csimota Kiadó, 2009

Ár: 2200,- Ft

"Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni…"

Feldmár András (1940-) Kanadába élő magyar pszichológus és pszichoterapeuta. Saját elhatározásából, tizenhat évesen hagyja el az országot, Kanadába megy és matematikát tanul, később a pszichológia felé fordul a figyelme. Tevékenysége sok tekintetben szemben áll a hagyományos pszichológiával, főképp  a beskatulyázást ítéli el, ezt tapasztalhatjuk a könyvben is, de ahogy olvasom a gyógyszeres kezelést is elutasítja, viszont az LSD használatát szakértői felügyelettel nem ellenzi. Tehát más, mint a többiek. Persze ezt honnan is tudhatnánk, hiszen én például nem vagyok tisztában, hogy milyen terápiák folynak a világban és kis hazánkban. Az Egyesült Államokból beáramló filmekből azonban tudhatjuk, hogy ott teljesen elterjedt dolog pszichológushoz járni.

Mielőtt rátérnék a könyvre, már itt meg kell állnom, mert előre kell bocsátanom egy-két dolgot a pszichoterápiával kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy ellenzem, vagy hülyeségnek tartom, de nagyon sok előítéletem van ezzel kapcsolatban, és ezeket az érzéseket  a könyv is megerősítette. Először is úgy gondolom, hogy van úgy, hogy az ember "elromlik", úgy belülről. Azt is el tudom fogadni, hogy van,  hogy nem tudja megoldani ezt a problémát egyedül. Elfogadom, hogy külső segítséget kér. De az már túl megy az én erkölcsi tűrőképességemen, hogy éveken, évtizedeken keresztül pszichológushoz járjon az illető. Ahogy Feldmár is írja, van aki hetente kétszer-háromszor jár hozzá kilenc éve. Azért dolgozik,  hogy ki tudja fizetni a terápiáját. Nem tudom, hogy ez mennyiben gyógyítás? Persze én mindezt egészséges (?) szemszögből nézem, nulla tapasztalattal, de mégis kinyílik a bicska a zsebemben, ha olyat hallok, hogy egy terapeuta végzi el azt a feladatot, amit egy társnak, egy barátnak, a családnak kellene elvégezni. Főképp, ha nem is történik azon a terápián más, mint hogy a pszichológus meghallgatja az illetőt.

Ilyen hátszéllel kezdtem olvasni ezeket a történeteket, melyeket a szerző egy előadás keretén belül osztott meg a hallgatósággal. Így stílusát tekintve leginkább egy beszélgetés rögzítéséhez tudom hasonlítani. Érdekesek a "mesék", hiszen minden ember érdekes, mindenkinek megvan a maga kis baja, öröme, keresztje. Hét történeten keresztül próbálja a szerző bemutatni milyen típusú problémákkal találkozik nap, mint nap, ezeket hogyan kezeli, és eközben a módszerébe is betekintést nyerhetünk.Ezzel aztán lehet egyet érteni avagy nem.

Alapvetően tiszteletet parancsol Feldmár tudása és tapasztalata, nem is őt akarom szapulni, sőt sok dolog tetszett is a mondanivalójában. Például azzal nagyon is egyet értek, hogy " a másik végtelenül másik. Tehát nemcsak úgy, hogy nem olyan, mint én vagyok, hanem azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat? Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok."

Ezért is érzem folyton azt, hogy senki nem érthet meg.

Nagyon tisztelem a szerző az őszinteségéért, ami védjegye is a könyvek. Így összességében azt mondhatom, hogy mindenkire másképp hat ez a könyv, akárcsak egy terápia, így érdemes belefogni a könyv elolvasásába.

Feldmár András

Hozott pontszám: 4

Legelgondolkodtatóbb történet: Hihetetlen történet egy különös kisfiúról és egy szolid nőről (119 oldal)

Jaffa Kiadó, Budapest 2007

Ár: 2490,- Ft (Karácsonyra kaptam ajándékba, KÖSZÖNÖM)

Manapság már a diákok is eléggé tisztában vannak a jogaikkal, sőt talán túlságosan is hangsúlyozzák, a kötelességeikkel ellentétben. De talán azzal mégsem vagyunk tisztában, hogy a fogyatékkal élő embereknek milyen jogaik vannak.

Ez a kiadvány, mely a fogyatékkal élők ENSZ egyezményének tartalmát szeretné bemutatni a gyerekeknek, nem egyszerű feladatra vállalkozik. Először az olyan alapvető kifejezéseket magyarázza meg, mint például a jog, egyezmény. Aztán elmélyül olyan, számunkra talán triviálisnak tűnő dolgokban, hogy a fogyatékkal élőknek is joga van iskolába járni, vagy részt venni a mindennapi élet dolgaiban.

A másság elfogadása szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap korunkban. Ennek a tanulási folyamatnak az alapja a gyerekek tanításával kezdődhet. Sajnos még fóruma sincs ennek a tanulási ciklusnak. Talán az osztályfőnöki órák adhatnak keretet ilyen bemutatásokra, illetve a családoknak kellene erről többet beszélni. Ha a környezetünkben él fogyatékkal élő személy, akkor biztos könnyebb egy ilyen beszélgetésre alkalmat keríteni, egyébként pedig  ez a könyv jó kezdete lehet a témának.

A kiadványt a már jól ismert grafikus, Kárpáti Tibor illusztrálta. (Csókolom, Pókmajom!)

Nekem az ilyen típusú rajzok nem tetszenek, de ez esetben nem is én vagyok a célközönség. A zöld kisemberke minden esetre alkalmas arra, hogy mint egy foglalata legyen a másság ábrázolásának, így a fogyatékosságnak is. A gyerekeim viszont viccesnek és kedvesnek találták a rajzokat.

Amint azt már említettem a kiadvány alapja lehet egy beszélgetésnek, de úgy gondolom, hogy önmagában nem éri el célját. Tehát ne ajándék könyvnek válasszuk, mert általánosságban egy gyerek egyedül -úgy gondolom- nem tudja értelmezni, illetve nem tartja túl izgalmasnak, még ha az illusztrációk közelebb is viszik a megértéshez. Viszont kifejezetten ajánlom pedagógusoknak, szülőknek beszélgetős könyvnek. A Jogod van kiadvány egyedülálló a maga nemében, és csak remélni tudom, hogy a jövőben mások is próbálkoznak hasonló könyvekkel.

Hozott pontszám: 3/4

A könyvet köszönöm a Csimota Kiadónak

Csimota Kiadó,

Ár: A könyvet a Kiadó honlapjáról lehet megrendelni

"Ha idegen földön járunk,

zászlód éltet minden lelket,

hőstetteid felidézem,

ó, mennyire szeretlek!

Vérvörös vagy, kicsi zászló,

másik színed aranysárga,

vérnek és aranynak színét

hordod a lelkedbe zárva."

A kalóznők, Francisco Alonso

Egy első szerelem története ez, amely magán viseli az első szerelem minden jellegzetes tünetét. A szívedbe ég, nem enged, őrültségekre késztet, és főképp sérülékeny. Montserra doktornő egy sorozatos véletlennek(?) köszönhetően megtudja, hogy rég halottnak hitt első szerelme, Santiago San Roman még életben van, és a messzi Algériában kezdett új életet. Szakításuknak, mely egy félreértésből született, San Roman légióba való jelentkezése vetett véget. Hiába menekül a fiú a nehézségek elől, a Szaharában új kihívások várnak rá. Többek közt a változó politikai viszonyok miatt már nem tud szabadulni a sivatag fogságából. Új életet kezd egy másik szerelemmel, egy másik  családdal gazdagodik, de az ő szívében is újra és újra felsajog Monserra emléke. A doktornő, aki már túl van saját élete egyéni tragédiáin, vesz egy nagy levegőt, és nekivág a nagy utazásnak, hogy megtalálja Santiagó San Roman spanyol légióst. A naiv európai nőnek majdnem az életével kell fizetnie tudatlanságáért.

A könyv jellegzetessége az időbeli ugrálás, aminek köszönhetően ez az elsőre talán kicsit laposnak tűnő történet igazi izgalmas, érdekes regény lesz. Én sem szeretem a követhetetlen időutazásokat, de szerencsére ez alkalommal erről szó sincs. Csak az bosszantott, hogy mindig a legizgalmasabb résznél váltott a szerző időt. Ettől kicsit szappanoperás lett nekem, de hát nem lehet minden tökéletes. Ha már a bosszantó dolgokról beszélünk, akkor meg kell említenem, hogy egyáltalán nem értettem, hogy egy negyven körüli doktornő, hogy lehet ennyire tudatlan a huszadik század végén? Nagy luxus nem ismerni az országot, ahová készülünk!

Én még soha nem jártam a sivatagban, így a legtöbb képemet Az angol beteg című filmből vettem, de bármilyen erős és egzotikus is ez az ábrázolás, egyetlen porcikámat sem serkentette utazásra. Viszont megismerhetjük a sivatag törvényeit, a szaharai emberek kultúráját, szokásait.

Talán a könnyed, nyári olvasmány kategóriába sorolnám ezt a könyvet, amiben sok dolog csak jelezve van. Az olvasóra van bízva, hogy saját szerelmeinek emlékével töltse ki a hézagokat.

Luis Leante

Nekem nagyon tetszik a borító, ami valahogy azt sugallta, (de nem tudom miért?), hogy a szerző esetleg nő  lenne. Pedig Luis Leante férfi, aki ezzel a regényével elnyerte 2007-ben a spanyol irodalmi elismerést, az Alfaguara-díjat, amelyet 1965 óta ítélnek oda a spanyol nyelven alkotó szerzőknek. (1973-1997 között nem adtak ki díjat)

Alfaguara-díj

Hozott pontszám: 5

Szerintem nagyon szép lett az Ulpius-Kiadónak ez a sorozata

Ulpius-Ház Kiadó, 2010

Erdeti cím: Mira si yo te querré

Fordította: Dornbach Mária

Ár: Ajándékba kaptam, köszönöm! (3499,- Ft)

"A szerelemből fény fakad vagy sötétség. A szerelmesek megosztják egymással a fényüket vagy a sötétségüket; ebből azután élet vagy halál keletkezik.Ezt nem lehet megérteni."

Mindig elcsodálkozom azon, hogy mi nők, mennyire másképp szeretünk, mint a férfiak. Legfőképp azon, hogy ha szerelmesek leszünk, ahogy mondani szokás, amikor elborít a nagy fehér köd, mennyire át tud rendeződni az életünk minden szegmense. Míg -úgy érzem- a férfiak valahogy képesek megtartani a már kialakult rendet az életükben. E téren a hivatásbeli tartásukra nézek fel leginkább.  De mi van akkor, amikor egy karrierje csúcsán lévő asszony találkozik a nagy szerelemmel? Ezt a kérdést tárja olvasói elé Enquist, amikor a Nobel-díjas, lengyel származású Maria Curie magánéletébe vezet be minket.

A címben szereplő másik hölgy, Blanche Wittman,  Jean Martin Charot pszichiáter betege volt a híres Salpetriére kórházban. A valóságban is létező orvos elsőként alapított neurológiai klinikát Európában, és fő kutatási területe a hisztéria kezelése volt. Meggyőződése szerint a hisztéria neurológiai eredetű és öröklött rendellenesség. Nagy szerepet játszott gyógyításában a hipnózis. Munkájának köszönhető, hogy a tudomány véleménye megváltozott a hipnózist illetően. Nyilvános bemutatókat tartott, amelyek során hipnózisban előidézte a hisztéria tipikus tüneteit. Többek között Sigmund Freud tanítója is volt. Blanche az ő betege volt, majd gyógyulása után elhagyva a kórház falait, Marie asszisztense lesz. Blanche azonban egész életében magával hordozza orvosa iránti igaz szerelmét, amit naplóbejegyzései révén ismerhetünk meg.  Enquist könyvének gerincét éppen ezek a naplójegyzetek alkotják. A sárga, a fekete és a piros könyv. Ezek laza szerkezetű, időben ugráló, gyakran elmélázó gondolatokkal megtűzdelt írások, amik hol Marie-ról, hol pedig Blanche-ról szólnak, illetve a mindkét hölgy életét beburkoló szerelemről.

De nem csak Charcot professzor alakja őrzi a történelmi hűséget, hanem magának Marie Curie-nek az élete is. A Sorbonne első női professzora, aki éppen száz éve, 1911-ben vehette át a kémiai Nobel-díjat, a világon harmadikként lett női Nobel-díjas. Férje korai halála után botrányos szerelmi viszonyba keveredik Paul Langevin, családos fizikussal. Talán kevesen tudják, hogy ekkor megrezzen a léc a díj odaítélése körül is. A könyv a valósághűen ábrázolja a főbb eseményeket. Marie viselkedése nagy port kavar, ami romló egészségi állapotára, karrierjére és magánéletére is kihat. Eközben  Blanche is szenved, sorra veszíti el végtagjait, hiszen akkor még nem is sejtik, hogy az elbűvölő kékes-zöld fényben játszó rádium halálos csábítás.

"A laboratóriumban dolgozók közül megmagyarázhatatlanul sokan meghaltak, elsősorban leukémiában, és Blanche-hoz hasonlóan, sokuknak amputálni kellett a végtagjait. A sugárzást mégis nagyon sokáig gyógyító hatásúnak tartották: az emberek tömegesen látogatták a radioaktív forrásokat, tömegével vásárolták a hajhullást állítólag csökkentő "Curie-hajvizet"...Mind a csodatevő szerek közé tartoztak, a fürdősók éppúgy, mint a kenőcsök, végbélkúpok, fogkrémek és csokoládés pralinék..."

Blanche lelkileg is amputáltnak érzi magát, távol a szeretett férfitől. Mariet pedig, maga a társadalom lökte ki magából. Ennek a két nőnek egymáshoz fűződő kapcsolatát, emberfeletti munkáját és a szeretett férfi iránti lázat ragadja meg a szerző.

Így összefoglalva talán nagyon érdekesnek ígérkezik a történet, mégis nekem nagyon nehezen ment az olvasás. Egyrészt nyomasztja az olvasót, hogy már az elején tudja, milyen tragikus helyzetből írja Blanche  a naplóját, másrészt viszont tényleg sokat ugrálunk időben és térben. Nagyon figyelmesen kell olvasni, sok az utalás korábbi és későbbi eseményekre is. Ennek ellenére mégsem lehet elítélni a könyvet, hiszen ez a stílusbeli jellegzetessége éppen a naplókhoz kapcsolódik. Aki nem sajnálja az időt, az olvasson utána Marie Curie életének, mert sokkal nagyobb összefüggésben értelmezheti majd munkásságát is. Azt a rengeteg mennyiségű szurokércet, amiről Blanche a naplójában ír, úgy kell értelmezni, hogy egy tonna szurokércből egy tized gramm rádium-kloridot tudtak kivonni. Felfoghatatlan, akárcsak átérezni, mit jelenthetett első női professzornak lenni a Sorbonnon, első doktori címet viselő hölgynek lenni Franciaországban, hogy az első női, kémiai Nobel-díjas címet ne is említsem.

Per Olov Enquist világhírű svéd dráma- és regényíró. Írásaira jellemző, hogy valóságos történeteken alapulnak. Alapos nyomozás után állítja fel alakjait, az eseménynek is utánajár.  2011-ben a 18. budapesti Nemzetközi  Könyvfesztivál díszvendége volt a sikeres író.

Hozott pontszám: 4

Európa Könyvkiadó, Budapest 2006

Eredeti cím: Boken om Blanche och Marie

Fordította: Kúnos László

Ár: 2300,- Ft

"Nagyapó kertje a tavasz csodája,

nagyanyó naponként mosolyogva járja.

Meleg nyári reggel talál egy virágot, olyat, mit eddig még senkinél nem látott.

Előáll az ősz is, jönnek nagy viharok, a vendég virág a gaz közül kiragyog.

Ráront a tél, a fagy karmolássza,

a nagymami mosolya tartja a világba'.

Aztán egy ködös nap, ketten szállnak égbe, és új virágot kap a Föld cserébe."

Luca Morandini

Ez a kis vers akár mottója is lehetne, de ez alkalommal inkább gerince Szulyovszky Sarolta kedves kis könyvének. Elöljáróban hadd mondjam el, hogy a kiadvány 2008-ban Olaszországban a nemzetközi meseíró és illusztráló pályázatán a 6-9 éveseknek szóló könyvek kategóriájában vitte el a pálmát.

Nagyon hasonló érzések ébredtek bennem, mint a nem rég olvasott Mamuskánál. A sok hasonlóságot erősítette, hogy mindkét könyv szerzője egyben illusztrátora is munkájának, és mind Dezső Andrea, mind Szulyovszky Sarolta külhonba szakadt magyar tehetség. Ha ez nem volna elég, A hálás virág is emléket állít a már eltávozott nagyszülőknek. A nagymama emlékének felidézésével történő csendes és szelíd búcsúk keretét adhatják kisgyermekek halálélményeinek feldolgozásához.

A legszembetűnőbb különbség a két kiadvány között, hogy A  hálás virág egy színes, egy nagyon színes, tekintetet vonzó kiadvány. Persze ezt mondtam  a Mamuskára is, mert annak éppen meghökkentő fekete-fehérségére figyel fel az ember.

Elszakadva az összehasonlítástól, Szulyovszky Sarolta könyve több rétegben próbálja megfogni hallgatóságát. Van a történetnek egy másik síkja is, egy másságot elfogadni igyekvő, a másságban rejlő szépség felfedezésére törekvő valóság. Géza nagypapa és Kató nagymama hatalmas virágoskertjében egy nap művirág üti fel a fejét. Ez a virág másként szép. Nem kell ápolni, nem kell gondozni és mégis virít. Nem hat rá az időjárás viszontagsága, úgy tűnik mindent kibír. A nagymama és a virág között olyan erős kötelék alakul ki, olyan sűrű szeretet, ami a két sorsot összefonja, így a mama eltűnésével a hálás kis virág is megszűnik létezni. Vigaszul hátrahagyja mind a virág, mind a nagymama a jövő reménységét, a kis magot.

Szulyovszky Sarolta képei olyan csodásan intenzívek, és annyira erősen kapcsolódnak a szöveghez, hogy a kettő tökéletes egységet alkot. A rajzok erőteljesen kifejezőek, a kissé túldimenzionált mozdulatok egyértelműen közvetítik a képek mondanivalóját. Nagyapó ölelésében például, benne van az egész világ. Vagy a nagymama tekintetével mi is látunk.

A hálás virág a Csimota Kiadó a másságra odafigyelő és elfogadó sorozatának egyik tagja, a már korábban általam is bemutatott Lenka kistestvére. Ugyanolyan ízléses és igényes kiadvány, mind a Szegedi Katalin által írt és illusztrált könyv. Hálásak lehetünk mi is, hogy ilyen kiadványokat adhatunk gyermekeink kezébe, főképp, ha olyan nehéz kérdéssel kell gyermekeinknek megbirkózni, mint a halál, és a szeretett személy elvesztése. Az élet örök körforgásában megbújó ritmus nyugalmának révén ad vigasztalást ez a történet.

Hozott pontszám: 5

Csimota Kiadó, Budapest, 2010

Ár: 1990,- Ft

A kiadványért köszönet a Csimota Kiadónak!